Településként Magyarország 20. legnépesebb települése lennénk. Nagyobbak, mint Nagykanizsa(!), Hódmezővásárhely vagy éppen Dunaújváros. Olyannyira sokkoló volt szembesülni az idei 1%-os felajánlások mennyiségével, hogy a korábbi évektől eltérően közel két hét kellett nekem, hogy érdemben átgondoljam és megszövegezzem, hogy mit is gondolok a közbizalomnak erről minden korábbinál erősebb és egyértelműbb megnyilvánulásáról. Amikor belekezdtünk az 1%-ok gyűjtésébe, két cél vezér

Az instant-klasszikus mondat nagyon hamar vált vezérmotívumává a fővárosi beszélgetéseimnek a Szondi utcás megjelenését követően. Tökéletesen fejezte ki azt a kettősséget, ami mélyen sajátja sokaknak, akik egyszerre haszonélvezői a főváros kínálta kulturális tobzódásnak, kibontakozási lehetőségeknek (szociálisan és anyagilag egyaránt) és egyben áldozatai a saját lelkiismeretüknek: hiszen tudatában vannak annak, hogy ez micsoda privilégium és azt részben neveltetésük, részben

Földiák Vince vagyok: én voltam 2015 szeptemberében – Gulyás Márton után – a Slejm második szerkesztője, és én leszek 2026 szeptemberétől – Gulyás Márton után – a Partizán második főszerkesztője. 2026. április 12-én a Tisza választási győzelmével gyökeresen átalakult a közélet szerkezete és működése. Természetes, hogy ez a változás mélyen érinti azt a közeget is, amelynek fő feladata közös ügyeink közvetítése – a médiát. Mindennek pusztán következményei azok a változások – v