A forradalom már tálalja gyermekeit | Heti Feledy

Orvosokat küldenek el, akiknek kutatásai évtizedes elismertségűek. Az egyetemeken politikai alapokon dől el a finanszírozás. A közigazgatásban és a pártban csak a hűség számít, a többieket kidobják. Az értelmiség egy része ellenség lett. Aki nincs velem, az ellenem – ez a hozzáállás érezhető mindenütt. Így foglalta össze egy aggódó kínai kollégája a New York Times publicistájának, Thomas L. Friedmannak a félelmeit, miután a trumpi USA-ban a maói kulturális forradalom jeleit véli sorra felfedezni. Mao „nagy ugrása” 10 éven át tartott, és ezzel ugrott a „világtörténelem legnagyobb népirtója” versenyben az első helyre, maga mögé sorolva Sztálint és Hitlert is.

• A múlt hét szerdai „felszabadulás napja” olyan jól sikerült, hogy e hét elejére minden tőzsde globálisan beszakadt, a gazdasági szereplők lényegében keresik a pánikgombot. Virovácz Péter összeomlásról beszélt.

• A szövetségesek pár nap alatt kibogozták, hogy a kereskedelmi deficit számértékét kivonták a teljes kereskedelmi forgalomból, majd ennek a felét vámtarifának nyilvánították, csak így, nominálisan. Az EU „megúszta” 20%-os vámokkal, mások rosszabbul jártak, ám ez a transzatlanti kereskedelem végét jelentheti abban a formában, ahogy most ismerjük.

Trump vélt mesterterve

Az előző hírlevélben is említett Mar-a-Lago-egyezmény elképzelése szerint egy gyengített dollárral újra meg lehet erősíteni az amerikai exportot, és ezzel az amerikai ipari bázist is, plusz az államadósság-spirálból ki lehet ugrani a dollár szerepének globális gyengítésével.

• Az egyik gond ezzel a kiszámíthatatlanság: egy tanácsadóvá avanzsált közgazdász tavalyi esszéje alapján vélelmezzük, hogy ez lehet a vámpolitika trumpi racionalitása, mint első lépés az USA világgazdasági szerepének újrarendezésében.

• A másik kihívás az USA-n kívüli aktoroknak éppen az, hogy teljes sötétségben és mindenféle multilaterális fórum nélkül kell navigálniuk.

• Ott az elvi probléma: egy komplex rendszerben „you cannot do merely one thing” – vagyis nem tudsz mindössze egy dologra hatni, úgyis minden más is bemozdul. Magyarul, minden lépés megannyi reakciót, túlgondolást és megelőlegezett lépést vált ki. Mire a lábad leteszed a saját lépésedben a célzott helyre, addigra teljesen más formába rendezte magát a világ körülötted.

• Végül azt a nagyon primer érvet sok helyen bedobták, így a Bloombergen is, hogy az ipari bázis amerikai újjáépítése rengeteg befektetőt igényelne, csakhogy jelenleg inkább fejvesztve menekülnek. Se magánpénz, se közpénz nem látszik a horizonton.

Maszatolunk, maszekolunk

Gerendy Zoltán úgy fogalmazott egy interjújában, hogy az okoskodás világa jön. Vámelkerülés, ellátási láncos ügyeskedés, papírozgatás. Arra Trumpnak sincs garanciája, hogy ebben az amerikai vállalatok az első helyen végeznek-e mindig, sőt.

• Mire a hazai ipari bázist magas infláció, szövetségeseket leépítő tarifák és politikai népszerűtlenség árán esetleg vissza is építi, addigra az amerikai cégeket a vámok miatt éppen számos piacról szorítják majd ki.

• A 80-as évek óta pénzügyi birodalomként működő – és akaratát érvényesítő – USA épp az utolsó hegemón területéről mozoghat ki. A pénzügyi globalizációnak következménye volt, hogy az amerikai eladósodás (vagyis az állampapírjaik vásárlása) nem aggasztotta a befektetőket, és abból többek közt a világ legerősebb hadseregét tudták finanszírozni.

• Miközben jogos a trumpi MAGA-felvetés arról, hogy az amerikai államadósság és a pénzügyi globalizáció megreformálandó, a mostani gyors nekiesés éppen azt kockáztatja, hogy az USA a saját státuszát áshatja alá, amelynek megőrzéséért éppen belefogott az egész átalakításba. Az önbeteljesítő jóslatokkal még nem is számoltunk.

Demuskizálás

Ebben az előttünk zajló drámában – amelynek tehát európaiként mellékszereplői vagyunk, és a magyar vagy akár az olasz miniszterelnök is max. annyit szerepel benne, mint Trump a Reszkessetek betörőkben – készül a Musk körüli fordulat, vagyis a mogul kifuttatása a kormányzati körökből. Miért?

• Ennek emberi okai: Musk egy renegát vezérigazgató, akinek nem az együttműködés az erőssége, ez Susie Wiles-től a miniszterekig sokaknak nehezítette az életét. Musk nyírta ki Johnson házelnök decemberi költségvetési megállapodását, beszólt a Sam Altmannal kötött AI-megállapodásnak; cserébe viszont jelleme miatt el tudta viselni a DOGE miatti politikai támadásokat.

• Szegmensközi okai: a Fehér Ház ügyesen kezelte azt a botrányt, hogy majdnem titkos katonai terveket osztottak meg Kína kapcsán Muskkal, a név nélküli beszólásokból viszont úgy tűnik, ez alaposan kiverte a biztosítékot sok Kína-héja trumpistánál. Musk mégiscsak egy üzletember, az a feszültség se fenntartható, hogy nem lépett ki üzleteiből – ez persze soha nem is állt szándékában.

• Szerződéses okai: A 130 napos megbízása határozott időre szól, ez valamikor június elején legkésőbb véget ér. Ügyes volt annak idején Wiles-ék részéről, hogy előre betették a cezúrát a Muskkal való együttműködésbe, így nem kirúgásról van szó, hanem lejáró megbízatásról. A Politico szerint erről beszélt Trump a múlt heti kabinetülésén, ahol már elindult az elköszönés.

• Politikai okai: a DOGE népszerűtlenségét elviszi magával, bevállalta az adminisztráció helyett ezt a politikailag nagyon kockázatos manővert. A wisconsini legfelsőbb bíróság új tagjának megválasztása teszt lehetett: ebbe sok millió dollárt tett be a republikánus párt és Musk személyesen, míg a demokraták kifejezetten Muskról való népszavazásnak állították be – és nyerték meg, persze többek közt a Hyatt-örökös és Soros anyagi támogatása mellett – ezt a választást. Ezzel elért az üzenet Washingtonig: Musk kivezetése aktuális lett.

• A jövő: Musk végső soron üzletember, van is dolga, aligha akarna sokáig a kormányzás nehézkességével dolgozni, viszont úgyis megmarad majd tanácsadónak a Trump körüli geostacionárius pályán.

Brüsszel nem kapkod

Az EU egyelőre kivárni látszik, egész pontosan még szorgalmasan próbálkozik a tárgyalással. Múlt héten Maroš Šefčovič kereskedelmi biztos DC-ben mindössze a kereskedelmi megbízottig jutott el, márpedig ő biztos nem valódi döntéshozó. A Bizottság az uniós kereskedelempolitikában a legszélesebb hatáskörrel rendelkezik, ugyanakkor nem fog egyedül dönteni a vámtarifákról, tehát a tagállamokat maga mögé szeretné állítani, ha az USA-val eszkalálni akarja majd a vámháborút.

• Addig egyelőre az alumínium- és acélvámok jönnek, az USA által vámolt árukra viszontvámot nem vetnek ki. És persze ott a még durvább lehetőség, hogy az USA cégei által nyújtott szolgáltatásokra tegyenek vámot, ott nagyobb a mozgástér.

Egy Anne Applebaum-idézettel zárom az amerikai részt. A Közép-Európát is jól ismerő publicista, a jelenlegi lengyel külügyminiszter felesége fején találta a szöget, amikor a hétfői, korábbi fekete napokkal sajnos teljesen összemérhető tőzsdei crachra utalva azt írta: “Trump ugyanazt teszi az egészségügyünkkel, a klímaváltozással és a biztonságunkkal, mint amit a gazdaságunkkal, csak az előbbiek mellett nincs egy tőzsdei mutató, ami ilyen tisztán mérné a hatást”.

Nézd meg az európai fegyverkezésről, annak költségeiről és valós nagyságrendjéről szóló Partizán-adást Mészáros R. Tamás külpolitikai elemzővel, Szabó Róbert fegyverfejlesztővel és velem! Ha pedig még nem hallgattad meg a Birodalom podcastsorozat első epizódját Kerner Zsolttal és Papp Szilárddal hármasban, akkor azt itt teheted meg!

Magyarország bejelentette kilépési szándékát a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) létrehozó nemzetközi megállapodásból múlt csütörtökön. Maga a kivonulás akár egy évig tarthat, ugyanakkor ez már politikailag elegendő volt ahhoz, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök múlt héten békésen Budapestre látogathasson.

• A delegációt lelkes olvasóink ugyan látták éjjel is elhaladni, ám nem derült ki, hogy ez magyar vendéglátóit érintette, vagy esetleg harmadik országbeliekkel találkozott nálunk.

• Azt viszont többen felvetették, hogy az ICC-ből való kilépéshez kiváló ürügy volt Netanjahu látogatása. Mivel több nyugati vezető se szólhatott be, hiszen ők is lebegtették, hogy Netanjahut letartóztatnák-e (nem), így most a magyar kormányfő leginkább a saját és emberei feje fölül tudta kitolni az ICC fenyegetését, ha egyszer ezt a távoli esélyt mérlegelné a bíróság.

• Nem tett jót viszont a magyar machinációk körüli reputációnak, hogy Milorad Dodik boszniai szerb szakadár vezető végül Moszkvába emigrált, Izraelből (amiről múlt héten írtam) Belgrádon át egyenesen a Snowden és Karin Kneissl által lakott Moszkvába vezetett az útja, Boszniát immár gondosan elkerülve. Panyi Szabolcs a VSquare hírlevelében pedig azt részletezte, hogy mennyire mérgesek voltak az amerikaiak azért, hogy a TEK komolyan gondolta Dodik kimenekítését, konkrétan a horvát erők készen álltak volna a magyar konvojból kiszedni és letartóztatni, ha odaáig fajult volna a helyzet.

• Ez egyben felveti azt is, hogy a magyar kormány Dodik eredeti kimenekítési tervével nem éppen Moszkvának tett-e szívességet, amely végül magára vállalta az ügyet. Vagy Belgrádnak. Ja, hogy Vucic elnök szerint szövetségre léphet Magyarország és Szerbia? A magyar szavazók nagy része azért valószínűleg Schengen mellett tenné le a voksát és nem a szerb vízummentesség vonzaná.

CEE adatok

A pozsonyi CEIAS think-tank egy friss közép-európai felmérést készített arról, hogy egyes országokban a pártpreferenciák mentén ki hogy látja a geopolitikai aktorokat. Újfent kiderült, hogy a szlovákok elhúztak mindenki előtt az orosz- és kínaipártiságban: a Fico-féle Smer szavazóinak kétharmada immár pozitív képet ápol a putyini Oroszországról. Magyarországon átlagosan 61% még mindig negatívan vélekedik (ezzel szemben pártpreferencia szerinti bontásban a Fidesz-szavazók 42%-a pozitívan).

Közép-európai valóságmorzsáink

A Le Pen-ügy fényében kétféle nyugat-európai politikus képe rajzolódott ki. Vannak azok, mint Le Pen, akik még nem jutottak hatalomra, de már megbuktak a bíróság előtt. Ez történt a AfD-s politikusokkal is többek közt, normális időkben nem nagyon lepődnénk meg, hogy a szélsőséges politikusoknak esetleg több ügye van, és addig jó, amíg az igazságszolgáltatás teszi a dolgát.

• A második kategóriába azok a politikusok tartoznak, akik hivatali idejükben, hatalmon követtek el bűncselekményt. Ez tipikusan befolyással való üzérkedés vagy korrupció szokott lenni. Ide tartozik Nicolas Sarkozy volt francia elnöktől Sebastian Kurz osztrák exkancellárig sok mindenki, Berlusconival és pár cseh vezetővel bezárólag – hosszú a sor, hiszen jogállamban itt a legnagyobb a transzparencia-kötelezettség, és itt a legnagyobb a csábítás is egyben.

• Ezek mellett viszont lassan kitermelődik egy harmadik kaszt, és ez szavazó polgárként egy ijesztő jelenség. Azokról van szó, akik politikai előéletükben vagy hatalmon elkövettek valamit, viszont a vizsgálat, ill. ítélet elől a politikai mentelmi jog mögé menekülnek vissza, illetve a jogszabályalkotással való eltussolás lehetőségét igyekeznek megteremteni.

• Hogy kikről van szó? Kezdhetjük rögtön Robert Ficóval, aki kifejezetten saját maga és körei védelmében vette magára az újabb szlovák miniszterelnökséget. Ott van kicsit távolabb Benjamin Netanjahu, akit korrupcióval vádoltak, mielőtt újra miniszterelnök lett. Nem kell persze ilyen messzire menni, Herbert Kickl körül is égett az osztrák titkosszolgálat orosz botránya, a cseh Andrej Babis pedig végül jogilag eddig elkerülte a büntetést, de az oknyomozók azért elég sok terhelő dolgot szedtek össze, hogy kedve legyen idén ősszel újra miniszterelnöknek indulni. A kategória győztese ugyanakkor vitathatatlanul Donald Trump, aki a több mint 90 vádpontjával mégis elnök lett és az eljárások egytől egyig szépen megszűntek, sőt, már az egykori ügyészeket korábban alkalmazó ügyvédi irodákat éri az elnöki bosszú, többek közt.

• Amin érdemes elgondolkodni, politikai színezetre való tekintet nélkül: a botrányaikból előremenekülő politikusok tipikus helyzete az, hogy meg kell győzniük a közönséget arról, hogy boszorkányüldözés zajlik – ez viszont csak a polarizáció súlyos fokozása mellett működik, a társadalmi árkok mélyítése mellett.

Gyakorló szülőknek, nagyszülőknek és keresztszülőknek érdekes lehet, hogy az Adolescence c. sorozat a fiatal tinik nethasználatával kapcsolatban akkorát ment az Egyesült Királyságban, hogy már Starmer fogadta az alkotókat.