Az amerikai világrend hanyatlásával a politikai iszlamizmus is véget ér?
Szia,
Pénteken lesz a New York-i World Trade Center ikertornyai elleni terrortámadás negyedszázados évfordulója. Világpolitikai műsorunk ezzel a témával fog behatóan foglalkozni, az évforduló napján érkezik a Partizánra. De a mai Szignál hírlevélben is hozunk pár 9/11-hez köthető gondolatmorzsát, emellett pedig szó lesz:
a katalánok szeptember 11-éről;
az amerikai republikánusok választásitérkép-átrajzolásáról;
az ausztrál kormány újabb érdekes közösségmédia-felhasználókat védő javaslatáról;
és egy francia radbalos javaslatról is, amely a családéhoz hasonló jogi státuszt adna a barátságnak is.
A terrorizmus földrajzi átalakulása
Ezt az ábrát a GZERO geopolitikai elemzőoldal készítette és azt mutatja meg, földrajzilag hogyan oszlanak el az elkövetett terrortámadások. 9/11 óta radikális átalakulásokat, de állandó mintázatokat is láthatunk:
a 21. század első évtizedéhez képest jelentősen csökkentek az európai és amerikai kontinensen elkövetett terrormerényletek,
a Közel-Kelet és Dél-Ázsia (főként Afganisztán és Pakisztán) továbbra is a tragédiák elsöprő többségét szenvedi el,
a Száhel-övezetben és szubszaharai Afrikában viszont jelentősen megugrott a különböző terrorcsoportok tevékenysége.
Utóbbiról az elemzés kiemeli: „A gyenge kormányok és az átjárható határok miatt hatalmas területeken alig volt érzékelhető az állami jelenlét, míg a szegénység, a vallási feszültségek, a korrupció és a biztonsági erők által elkövetett visszaélések olyan sérelmeket okoztak, amelyeket a szélsőségesek kihasználhattak. A katonai puccsok hulláma tovább gyengítette az intézményeket, a francia és más nyugati erők kivonulása pedig új biztonsági űrt teremtett, amit a katonai kormányok nehezen tudtak kitölteni”.
Az amerikai világrend hanyatlásával a politikai iszlamizmus is véget ér?
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások jelölik azt a pillanatot is, amikor a szélsőséges politikai iszlamizmus és dzsihádizmus a globális figyelem középpontjába került. Első ránézésre, huszonöt évvel később sem csökkent ennek a politikai felépítménynek a jelentősége: az előző blokkban tárgyalt terrortámadások jelentős része ebben a keretben értelmeződik mind elkövetőik, mind áldozataik által. Afganisztánt újra a tálibok irányítják, Szíriában egy egykori Al-Kaida-vezér vette át a hatalmat amerikai bábáskodás mellett, és a nyugat-európai társadalmak bevándorló hátterű fiataljai körében a szegénység, kirekesztettség és kilátástalanság miatti radikalizmus is legelső sorban iszlamista gúnyában jut kifejezésre.
(Fotó: Ronald Reagan amerikai elnök a szovjetek ellen harcoló afgán mudzsahedek vezetőit fogadja a Fehér házban, 1983 február 2-án. Forrás: Wikimedia Commons)
De Philip Cunliffe, a University College London tanára friss esszéjében amellett érvel, hogy valójában épp a szélsőséges politikai iszlamizmus eljelentéktelenedése zajlik a szemeink előtt. Alaptézise szerint a radikális iszlám felemelkedése szorosan összefüggött azzal a világrenddel, amelyben az Egyesült Államok katonai és gazdasági ereje egyre inkább háttérbe szorította a nemzetállami szuverenitást. Pont ez a szuverenitásvesztés teremtett kedvező környezetet a határokon átívelő iszlám közösség, az umma politikai eszméjének és a dzsihadista hálózatoknak. Csakhogy politikai iszlamizmus rendre kudarcot vallott abban, hogy működőképes államokat és tartós politikai intézményeket hozzon létre. Cunliffe szerint az amerikai hegemónia és a globalizáció visszaszorulásával ezért maga a globális iszlamista politikai projekt is veszíthet erejéből, miközben a muszlim társadalmak számára újra a nemzetállami politika és a saját állami intézmények megerősítése kerülhet előtérbe. A cikk provokatív végkövetkeztetése szerint az amerikai világrend hanyatlása nemcsak a Nyugat, hanem a politikai iszlám végét is jelentheti, és ez szerinte akár a muszlim hívők vallási és politikai autonómiájának erősödéséhez is vezethet.
A katalánok szeptember 11-e
A World Trade Center ikertornyainak leomlása mellett szeptember 11-e egyben az 1973-as chilei puccs évfordulóját is jelöli, amikor is Augusto Pinochet tábornok amerikai támogatással megdöntötte Salvador Allende demokratikusan megválasztott, demokratikus szocialista kormányát. De van egy harmadik évforduló is: a katalánok ezen a napon emlékeznek kora-középkorból eredező önálló államiságuk és autonóm politikai intézményrendszerük elvesztésére. Szeptember 11-e egyben Katalónia hivatalos nemzeti ünnepe is, amely munkaszüneti nap és politikai demonstrációk napja az újra autonóm tartományban.
Habsburg II. Károly spanyol király 1700-ban, közvetlen örökös nélkül bekövetkezett halála egy évtizeden át tartó örökösödési háborút indított el a trónra pályázó osztrák Habsburgok és francia Bourbonok között, amelyet utóbbiak nyertek meg. A háborút az 1713-as utrechti béke zárta le, de a Habsburg oldalon harcoló katalánok folytatták a küzdelmet a francia és spanyol csapatok ellen. Ez a háború Barcelona 14 hónapon át tartó ostromával tetőzött, a tartomány fővárosa 1714. szeptember 11-én esett el. Az új Bourbon király, V. Fülöp 1716-ban kiadott Nueva Planta dekrétumával felszámolta a katalán államiságot és annak autonómiáját megtestesítő intézményeket, a régiót pedig beolvasztotta a központosított spanyol királyságba. Az évforduló mind a mai napig alkalmat ad a katalán önrendelkezés körüli különböző politikai konfliktusok színre vitelére.
Az amerikai republikánusok választásitérkép-átrajzolásainak hatása
Nagyjából 50 nap van hátra az egyesült államokbeli félidős választásokig, amikor a szövetségi Képviselőház egészét, és a Szenátus harmadát választják meg a polgárok. 2024 novemberében ugyan Donald Trump viszonylag egyértelműen legyőzte a demokrata Kamala Harrist, a párhuzamosan tartott képviselőházi választáson a republikánusok csak hajszálvékony előnyt tudtak kicsikarni maguknak. Az azóta eltelt időszakban viszont sok helyen a választási térkép átrajzolásával próbálták bebiztosítani, hogy a demokratáknak nehezebb legyen visszaszerezni a szövetségi alsóház feletti ellenőrzést.
Az Axios által készített interaktív mandátumbecslő szerint a demokraták még akkor sem szereznék meg a képviselőházi mandátumok többségét, ha 4,5 százalékponttal teljesítenék túl Kamala Harris két évvel ezelőtti eredményeit. Persze a felmérések jelenleg ennél erősebb demokrata szavazatelőnyt jósolnak, de a republikánusok bíznak abban, hogy a vastagabb kampánypénztárcájuk (és a térkép átrajzolása) még kiegyenlítheti a versenyt.
Ausztrália lehetőséget adna az algoritmusok alóli felszabadulásra
A közösségi média 16 év alatti fiatalok körében bevezetett tiltása után az ausztrál kormányzat újabb csapást mérne a nagy techcégekre. A kormány olyan szabályozást készít elő, amely lehetővé tenné a közösségimédia-felhasználóknak, hogy kikapcsolják az algoritmusok által összeállított ajánlásokat, és csak az általuk követett emberek tartalmait lássák. A „my feed, my way” elv mögött az a felismerés áll, hogy az algoritmikus hírfolyamok nem pusztán tartalmakat válogatnak, hanem a felhasználói figyelemért folyó versenyben gyakran függőséget okozó mechanizmusokra épülnek. Ausztrália ezzel a jogszabállyal még az Európai Uniót is megelőzné abban a törekvésben, hogy biztosítsa állampolgárai önrendelkezését a Big Tech mindent leuraló algoritmusaival szemben.
Ha mélyrehatóbban érdekel, hogyan is ejtenek foglyul a techcégek és milyen egyszerű szabályozási lépésekkel tudnánk felszabadulni ez alól, mindenképp nézd meg azt az interjút, amit Pap Szilárd kollégánk készített Cory Doctorow scifi-íróval és digitális jogi aktivistával.
A barátság az új család? Egy francia baloldali képviselő szerint igen!
Érdekes új javaslatcsomaggal állt elő a baloldali La France Insoumise (LFI) mozgalom parlamenti képviselője, Clémence Guetté, amelyről a Le Monde számolt be. A képviselő szerint a barátságot is politikai és társadalmi intézménnyé kellene tenni, nem pedig kizárólag magánjellegű kapcsolatként kezelni. Azt javasolja, hogy a tartós baráti kapcsolatok bizonyos, ma elsősorban családtagokat megillető jogokat is élvezhessenek, például lakhatási, gondozási vagy öröklési kedvezményeket.
Az elképzelés mögött az a felismerés áll, hogy a hagyományos családmodell mellett egyre több ember számára a baráti kapcsolatok jelentik a közösség, a kölcsönös gondoskodás és a társadalmi biztonság forrását. A kritikusok szerint ugyanakkor a barátság nehezen intézményesíthető jogi formaként, és mindez rengeteg visszaélésre adhatna okot: egy kis adókedvezmény érdekében bemondásra bárki barátnak titulálhatja magát.
A téma ugyanakkor jól illeszkedik a 2027-es francia elnökválasztási kampány tágabb küzdelmébe is, amelyben az LFI Jean-Luc Mélenchon vezetésével a társadalom radikális átalakítását kínálja alternatívaként a kifulladt makronista centrizmussal és a szélsőjobboldallal szemben.
Ennyi fért az e heti világpolitikai hírlevelünkbe. Ha tetszett, hasznosnak és informatívnak tartottad, mindenképp javasold barátaidnak és ismerőseidnek, hogy ők is iratkozzanak fel.
Üdvözölnek a Partizán külpolitikai szerkesztői,
Endrey Mátyás, Kósa Levente, Nahimi Botond, Pap Szilárd és Tóth Szilárd János