top of page

Oszd meg és elnökölj! | Heti Feledy

Sziasztok!

Itt állunk bő két hete a cenzúratörvény árnyékával a Partizán ajtaján. Annak idején azért örültem Marci megkeresésének és indítottuk el a Heti Feledyt a Partizán keretei közt, mert ez újra egy olyan szerkesztőség volt, ahol egy karakterbe nem szólnak bele és maga a közösség tol minket arra, hogy a maximálisat hozzuk. Úgy is mondhatnám, hogy nem láttam még ilyen szerkesztőséget Magyarországon, pedig egy jó párban megfordultam. Most ez van veszélyben, így sajnos tényleg ott tartunk, hogy a 2026-os költségvetésünkre kell gyűjteni, hogy a Heti Feledy és az összes partizános hírlevél, műsor és podcast megmaradjon, ingyenesen elérhető legyen a magyar olvasók, hallgatók, nézők számára. Kérlek, gondold meg, és ha van lehetőséged, adományozz a Partizánnak. Egy háborúval a szomszédban, egy országgyűlési választással áprilisban és a világpolitika önmagából való kifordulása mellett jó lenne még Nektek külpolitikáról írni. Tényleg köszönöm, köszönjük!

Jeszenszky Gézát, az Antall-kormány külügyminiszterét kalapácsos támadás érte budapesti otthona előtt. Pont úgy, mint Nancy Pelosi demokrata házelnök férjét érte 2022-ben. Azt az elkövetőt 30 évre ítélték. Csak remélni tudom, hogy nem inspirálta a hazai merénylőt. Jeszenszky ellen ez a második gyilkossági kísérlet volt, első alkalommal nem tudták elfogni a támadót.


Liberum veto

Az identitáspolitika sikereinek oszlopába újabb strigulát húzhatunk. Bár a román és a lengyel választás kimenetele más politikai eredménnyel járt, mindkét országban jól látható módon megerősödött az identitáspolitikára való kereslet. Hiába győzött a független mérsékelt Nicușor Dan Romániában, több mint 40%-nyi szavazat a szélsőjobbra ment. Ehhez képest Karol Nawrocki bő 300 ezer szavazatot vert a rekordrészvétel mellett a liberálkonzervatív Rafał Trzaskowskira, ami pont elég volt a győzelemhez.

  • A lengyel eset közelebb áll a Trump-forgatókönyvhöz: hiába a több mint két évtizedes, az Unióban is egyedülálló gazdasági növekedés, amely érezhető a városokon, ez önmagában nem ad el egy EPP-s (néppárti) karakterű, Tusk által támogatott jelöltet. Pedig ez a növekedés az IMF szerint jövőre épp oda vezet, hogy a lengyel gazdaság a vásárlóerő alapú GDP-vel számolva megelőzi Japánt (!). De az eredmények önmagukban nem elegendőek: a posztcovid-érában az egyik legerősebb gazdasági növekedést produkáló USA választói sem tartották meg a demokratákat.

  • A vidéki – dél- és kelet-lengyel megyék – szavazói még jól emlékeztek az ukrán gabonaimport miatti nehézségekre és az agrárium sztrájkjára, amikor több száz utat lezártak. A szolgáltatási szektor növekedése pedig hagyományosan kevésbé csapódik le a kistelepüléseken, így a makroszintű növekedés itt sem egyenlően éreztette hatását.

  • Külön megjegyzendő, hogy a fiatal férfiak választói csoportja, ahogy Trump felé is elkanyarodott, most Nawrocki mögé került. Ezért is lehetett döntő a szélsőséges Sławomir Mentzen szava, aki az első fordulóban 14,8%-ot gyűjtött (így harmadik lett) és végül bedobta magát Nawrocki mögé. Ezzel kapcsolatos angol kifejezés, amit villanthattok majd értelmiségi csevegésekben: „youthquake”.

  • Tuskék koporsószöge eddig is az volt, hogy a sok beígért reformot nem tudták leszállítani a választóknak Duda elnök vétói miatt (ejj lengyel történelem), és most ezért meg is büntethette őket egy-egy választói réteg (például a középosztálybeli nők), legalábbis nem biztos, hogy teljes létszámban leszavaztak.

  • Ha úgy vesszük, akkor nincs benne sok pozitív ígéret, hogy az ország kétharmadánál is többen szavaztak, és ennyire polarizált eredményt hozott a választás. A csúcsra járatott politikai kommunikáció végletesen megosztotta a populációt, mindkét politikai oldal belebotlott jogállami akadályokba, és nemhogy a kiút nem látszik, hanem most tovább fogják csavarni: mikor Nawrocki átveszi majd Dudától augusztusban az elnöki stafétát, előrehozott választásokra fog játszani, miközben Tusk már most bizalmatlansági indítványt nyújthat be maga ellen, és koalíciós társai közül van, aki már hétfőn új koalíciós szerződést emlegetett.


Similis simili gaudet

A választás magyarországi hatása egyértelmű. Ruff Bálinték majd elemezhetik, hogy mit tanulhat a Tisza a társpártja, a Polgári Platform hibáiból, hiszen egy EP-s frakcióban, a Néppártban ülnek. A Fidesz hozzájárult a PiS által támogatott Nawrocki győzelméhez, és így újabb igazolást kapott arról, hogy még van muníció a polarizációban és a MAGA-mozgalomban, a klasszikus radikáljobb tematizációban és a TikTokban.

  • Nem világos, hogy Nawrocki mennyire öli meg a lendületet a weimari hármak (a lengyel–német–francia szövetség) szépen beindult mozgásában. Bár a kormányfő viszi a külpolitikát, megintcsak, ha szétvétózzák a dolgokat az elnöki palotából, akkor legalább ebben kéne egyetértés. Történelmi volt, és csak egyszer sikerült, de 2024-ben Duda és Tusk közösen látogattak el a Fehér Házba, mert a lengyel érdek mégis összeegyeztethető volt kifelé (képzeljünk el egy pillanatra egy Magyar Péter–Szijjártó Péter közös utazást…). A weimari hármak a britekkel együtt terveznék az ukrán rendezést, a trumpiánus korszak Európájának gerincét adhatnák, ha egyetértenének az alapokban. Hangsúly azon, hogy „ha".

  • A lengyel és a magyar CPAC közti különbségeket remekül összeszedte Panyi Szabolcs, előbbi jóval komolyabb line-uppal rendelkezett, Kristi Noem amerikai belbiztonsági miniszterrel bezárólag. A budapesti eseményen ugyanakkor maga Fico és Babis bashingelte az Uniót, közösen fellépve Geert Wilders-szel, Alice Weidellel és Netanjahu fiával.

  • Nawrocki nem oroszbarát, ugyanakkor ukrán-kritikus: a lengyelországi ukrán menekültek ellátását csökkentené, és kimondta, hogy Ukrajna NATO-tagságát nem támogatja. Ezekkel még együtt tudna élni a lengyel–balti–román keleti végvárak rendszere, kérdés, hogy Tuskékkal szemben mennyire viszi el radikálisabb irányba a politikai kommunikáció ezt az ukrán-kritikát. Lengyel stabilitás nélkül elcsúszhat az Eastern Flank, vagyis a NATO keleti tagállamainak oroszok elleni felépítkezésre és elrettentésre épülő stratégiája.

  • Brüsszelben is hozhat izgalmas dinamikát a jobb-jobb együttműködésben. Az ECR politikai csoportja a Meloni–Nawrocki korszakba lép, és adott esetben újra mérlegeli a Patriótákkal való együttműködést. Míg Meloninak egyelőre létkérdés az uniós források miatt, hogy megkülönböztesse magát a radikális „mégjobboldalibbaktól”, addig a lengyeleknél nagy kérdés, hogy érdemesebb-e összekapcsolódni a trumpistább, nagyobb Patrióta-platformmal. Nawrocki ugyanakkor hivatalosan nem PiS-jelölt volt, hanem független, úgyhogy ezt a kását talán nem esszük majd forrón.


Bár sajnos most a belpolitikai fejlemények mentén nem készültünk Nektek külön lengyel eredményváróval, hétfő délelőtt Ittzés Ambrus szerkesztőnk egy rapid interjút vett fel Zeöld Zsombor Lengyelország-szakértővel a választás következményeiről. Megjelent a Feledy Podcast következő epizódja Fodor Szilviával a társadalmi jóllétről (bizony, így két l-lel!), amelyet jó szívvel ajánlok, ha kicsit kilépnétek az aktualitások zajából. Illetve a Birodalom V. része is vár rátok itt!


Drónháborúk kora

A héten esedékes isztambuli orosz–ukrán II. tárgyalási kört egy vasárnapi akció előzte meg, amelyet az ukrán szolgálat, az SZBU közel 18 hónapnyi előkészítés után épp 24 órával a leülés előtt lépett meg. Ez pedig az orosz stratégiai bombázókat rejtő öt reptér egyidejű támadása volt, becsempészett drónokkal. A távolsági szovjet bombázók közül nem világos egyelőre, hogy hány sérült meg – maguk az ukrán számok is 41 és 13 db közt változtak –, viszont Moszkva mélyen érdekelt a károk elhallgatásában, hiszen ez már nem pusztán ukrán viszonylatban gyengíti, hanem a kínai és amerikai vonalon is, hiszen innen kerülnek ki a nukleáris bombázók is (persze az atomcsapásra képes tengeralattjárók és ICBM-ek mellett).

  • A pszichológiai hatása még fontosabb, mint az elképesztő sikert jelentő szolgálati művelet. Az aprópénzbe kerülő drónokkal sok milliárd dollárnyi légiflotta-komponenst ért támadás a hadászat várt, ismert, de ilyen szinten ritkán bemutatott szintje. A drónháborúk velünk maradnak, a nagyvasak beszerzése mellett nem véletlen, hogy a lengyelek és a baltiak is azt tervezik, hogyan jut minden egységhez drón.

  • A hétfői isztambuli tárgyalás semmilyen áttörést nem hozott az ukrán–orosz delegációk közt, az oroszok az utolsó percig vártak az álláspontjuk közlésével, amelyből végül csak az derült ki, hogy semmi se változott a korábbi fordulókhoz képest, vagyis semmilyen kompromisszumkészség nem látszik. Valójában tehát nem akarnak egyelőre tűzszünetet. 12 ezer holttest és további háborús foglyok cseréjéről tudtak megegyezni mindössze.


A múlt héten finn vezérőrnagytól kezdve sokan szólaltak meg, hogy az oroszok, ha sikeresen lezárják a maguk szempontjából az ukrán hadszínteret, akkor tovább fognak menni. Tanultak az ukrán első hullám fiaskójából, biztos, hogy nem tankoszlopokat vízionálnak, sokkal inkább a krími, zöld emberkés forgatókönyv és a hibrid hadviselés ötvözete lehet napirenden.

  • David Petraeus volt CIA-vezér egy londoni konferencián Litvániáról beszélt, mint lehetséges célpontról, amely sokszor szerepel Putyin beszédeiben, illetve Kalinyingrád és a Suwalki-folyosó miatt is fontos stratégiai terület.

  • A dán titkosszolgálat, a brit vezérkari főnök vagy éppen a NATO különböző tisztviselői is mind megjegyezték mostanában nyilvánosan, hogy az oroszok hajlandóak lesznek a további konvencionális támadásra, szabotázsra. 

  • Az Európai Unió országai ez ügyben elkövethetik azt a hibát, hogy a nemzeti költségvetések a nemzeti hadseregek toldozását-foltozását viszik tovább. Vagy dönthetnek úgy az állam- és kormányfők – vagy legalább a hajlandók koalíciója –, hogy közösen szereznek be eszközöket és végre komolyan veszik azt, hogy specializálódjanak az egyes uniós seregek, hiszen nem fog tudni mindenki stratégiai szállítókapacitást, kiberképességet és katonai felderítést is fejleszteni, ezekbe globális mértékben beruházni. Ergó a közös hadsereg az egyetlen kiút, amely sok szempontból költséghatékonyabb is.


Sánta kutya utolérésileg

A magyar miniszterelnök összehívta hétfőn a Védelmi Tanácsot, amely arra adott így lehetőséget a kormányfő számára, hogy hosszú háborút hirdessen. Részben ezzel a korábbi, „Trump mindjárt békét teremt” narratívát eltemethetik, hiszen erről alighanem már maguk az amerikaiak is jelezték a hazai partnereknek, hogy nem a sebesség a fő szempont. Másrészt pedig beharangozta Orbán, hogy Brüsszellel szemben ezért még több és hangosabb vita lehet, akármit jelentsen is ez, illetve logikailag sem feltétlen kéne következzen az orosz agressziós szándék elhúzódásából a magyar–uniós vita, hiszen mindenki békét akar, csak van, aki tartósat, és nem gyorsat. 

  • Az idei szingapúri Shangri-La Párbeszéd keretében Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter egyfelől kijelentette, hogy nem akarnak rezsimváltást kikényszeríteni Kínában, ugyanakkor „imminens” fenyegetésnek tekintik az indo-csendes-óceáni régióban a kínaiakat, és az 5%-os védelmi kiadást kérik a partnerektől. Az „imminens” jelzőt kikérte magának a kínai diplomácia. A Shangri-La Ázsia egyik legjelentősebb, évente megrendezett biztonságpolitikai csúcstalálkozója 2002 óta, a Shangri-La Hotelben tartják brit szervezésben.

  • Macron a helyszínen elég élesen fogalmazott Trumppal szemben: „Együtt akarunk működni. De nem akarjuk, hogy napi szinten utasítgassanak arról, mit szabad, mit nem, és hogyan fog megváltozni az életünk egyetlen ember döntése miatt”. Egyben harmadik utas lehetőséget vázolt az ázsiai országoknak, hogy se Pekingtől, se Washingtontól ne függjenek. Mondjuk a 8000 térségbeli francia katona önmagában nem sok, de az EU megjelenhetne koordináltabban a régióban, első körben gazdaságilag. 

 

Eközben összeomlott a holland kormánykoalíció Geert Wilders alatt, ezzel is lesz még dolgunk.


Offtopic

Ha pedig szeretnétek egész más dolgokról beszélgetni a barátaitokkal a héten, ezt a New York Times-cikket ajánlom, amely a terápiás kezelés és a gyermektelenség esetleges kapcsolódásának vizsgálatából kiindulva fest egy tablóképet a mentális állapotunkról így a 21. században. Brrr!

Friss bejegyzések

Ébredő Oroszlán | Heti Feledy

Sziasztok! Bárhogy is végződjön az iráni-izraeli konfliktus, sokáig fogunk még emlékezni a péntek reggelre, amikor kiderül, hogy...

 
 
 
Ami a csövön kifér | Heti Feledy

Sziasztok! A héten egy digest jellegű hírlevelet kaptok, a sok eseményt érdemes prioritási sorrendbe pakolni, zajszűrés jelleggel....

 
 
 
Chilling, de nem úgy | Heti Feledy

Sziasztok! A múlt hetemet végig Budapesten töltöttem, nem jöttem el vidámabban, az biztos. A Partizán 69 órányi adást készített, részben...

 
 
 

1 Comment

Rated 0 out of 5 stars.
No ratings yet

Add a rating
Fima
Fima
Jun 28
Rated 5 out of 5 stars.

A legtöbb kaszinó dollárt vagy eurót használ, de én egyszerűen forintban akarok játszani. A https://magyarorszagkaszinohub.com/casinos/huf oldal pontosan ezt kínálta. Listázva vannak HUF-alapú oldalak, és tényleg működnek Magyarországról. Jó volt végre nem számolgatni minden apró tételt. Kényelmes és világos volt az egész.

Like
bottom of page