Így szoktattak rá minket a szorongásoldókra
„Mondd meg, hogyan viszonyulsz a fájdalomhoz, és én megmondom ki vagy!” – Ernst Jünge
A benzodiazepin hatóanyagú szorongásoldók minden ellentmondásuk ellenére még mindig széles körben használtak a magyar egészségügyben. Bár magas függőségi kockázatuk miatt a modern orvosi irányelvek szerint maximum egy hónapig, szigorú utánkövetés mellett szabadna szedni őket, sokszor évekig írják fel embereknek. Ráadásul gyakran olyan problémákra, amikre nem szabadna: a költözés miatti stressztől kezdve a mezei álmatlanságig.
Most a Partizán kamerái elé ült három, súlyos függőségen átesett személy, akik megosztották, milyen mindennapos problémák rövidtávú feloldására kínálnak látszólag megoldást a szorongásoldók, és hogyan tudják aztán pokollá változtatni mégis az ember életét. A riport azért is különleges, mert az egyik legláthatatlanabb és társadalmilag mégis rendkívül elterjedt függőségbe enged betekintést. Az adásban viszont nem volt idő egy fontos társadalomtörténeti szál teljes kibontására: hogyan jutottunk el oda, hogy a szorongásoldók hétköznapi szereplői lettek életünknek. Mint számos fogyasztói szokás, ez is az Egyesült Államokból indult hódító útjára, ezt a folyamatot írja le Andrea Tone amerikai orvostörténet-kutató könyvében a szorongásoldók koráról.
Az első kereskedelmi forgalomban széles körben elérhető nyugtató a Miltown volt az 1950-es években, amikor a modern fogyasztói élet kényelmei az USA-ban a hétköznapok részeivé váltak. Megjött a hitelkártyára a hűtőszekrény, és terjedtek a boltban kapható készételek. Ezt a sort bővítette a szorongásoldó gyógyszer is, ami a modern élet okozta aggodalmakat volt hivatott kezelni. A kortárs lapokban hamar elkezdtek úgy írni a Miltownról, mint az „érzelmek aszpirinjéről”, vagy a „béke tablettájáról”. Gyors megoldás a szorongás korára.
Már a Miltown bevezetése megmutatja, a gyógyszercégek reklámstratégiái hogyan nomalizálták a szorongásoldók szedését már a kezdetektől. Az Amerikai Orvosszövetség San Franciscó-i kongresszusán például egy 20 méteres ejtőernyő selyemből készült fehér hernyó installáció fogadta a vendégeket, belterében csodaszép festményekkel. Mindez a szorongástól a nyugalomig vezető átalakulást mutatta be. A tervező Salvador Dalí volt, akinek a felesége a Miltown gyógyszer rendszeres fogyasztója, állítólag ő maga kereste fel a céget a művészeti koncepcióval.
A Miltown eközben betört az elitkultúrába és egy sor koktélnak (vagy épp long drinknek) volt „milltown” verziója, amelyekben vagy helyettesítettek egy tablettával egy összetevőt (például a Miltini esetében az olivabogyót a száraz Martiniben), vagy simán csak tablettával fogyasztották a duplavodkát partizáshoz, illetve a Bloody Maryt és társait. Mintha egy frontin tablettával ütnénk fel az esti unikumot.
A gyógyszeripari cégeknek a Miltown gyors sikere megmutatta, hogy hatalmas piac nyílhat a lelki problémák gyógyszeres kezelésében, és egymással versenyezve kezdtek új nyugtatókat fejleszteni. Így jelentek meg az első benzodiazepinek, 1960-ban a Librium, majd 1963-ban a Valium. Ez a molekula uralja ma is a szorongásoldók piacát. A gyógyszerek hatásmechanizmusának kutatása közben fokozatosan megerősítette azt a máig élő elképzelést, hogy a szorongás az agy működéséhez kapcsolódó rendellenesség, amely gyógyszeresen kezelendő. Hogy ez miért fontos, arra még később visszatérek.
A Valium 1960-as évek végétől az 1980-as évek elejéig a nyugati világ leggyakrabban felírt gyógyszere lett. Csak 1978-ban a Valium gyártója 2,3 milliárd tablettát adott el. A bejövő profit nagy részét a cégek további reklámokra és egyéb marketingstratégiákra költötték. 1978-ban például egy év alatt az USA-ban 15 millió, míg Kanadában 82 millió ingyenes mintát küldtek ki egészségügyi intézményeknek. A Valiumot gyártó Roche oktatási programokat is indított hogy „edukálja” a stressz kapcsán a háziorvosokat, és persze, promotálja a stresszkezelés könnyű orvosi módját, a Valiumot is.
De ki volt a fő célközönség? Bár azt nem állíthatjuk, hogy kizárólag a nőket célozták volna, az viszont a korai poszterekből is kitűnik, miféle nőképet közvetít a szorongásoldók marketingje. Van amelyik az ingerlékeny menopauzában lévő hölgynek ajánl megoldást, egy másik az irritált 35 éves szingli nő sztereotip képét használja. A reklám sok esetben nem is arról szól, hogy a nő jobban érezné magát a szertől, hanem hogy a környezetének „elviselhetőbb lesz”. Nem véletlenül nevezte a Valiumot a Rolling Stones – szintén erre a fogyasztói jelenségre utalva szatirikusan – „anya kicsi segítőjének” a Mother's Little Helper című számában.
Nőjogi aktivisták kritikája szerint a benzókat lényegében azzal adták el, mint gyors megoldást magára arra, ha valaki nő. A feladata pedig az volt, hogy a háztartási munkára kényszerített feleségek kibírják a külvárosi élet nyomorúságát. Vagy éppen, a dolgozó nők elviseljék a munka és a reproduktív munka kettős terhét. Hiszen, ha nem is szabadíthatod fel őket, segíthetsz nekik kevésbé szorongani.
Egy dolgot viszont nem reklámoztak, hogy a benzók bizony függőséget okoznak. Pedig Leo Hollister kutatóorvos már 1961-ben bizonyította, hogy addiktívak. A cég azonban a 70-es évekig kitartott amellett, hogy a páciensek fokozódó gyógyszerigénye nem a tolerancia miatt van, hanem mert a mögöttes betegség adott esetben súlyosbodik, és fokozni kell az adagokat. Az elvonási tünetek meg nem is elvonási tünetek, hanem mivel elhagyása után már nem nyomja el a gyógyszer az eredeti betegséget, az egyszerűen visszatér.
John. F. Kennedy egykori amerikai elnök egészségügyi feljegyzései is árulkodók a szorongásoldók hőskorából: fizikai fájdalomcsillapításra kodeint, az energiaszint növelésére Ritalint, alvássegítésre barbiturátokat, szorongás ellen pedig benzókat szedett. Különösen ironikus, hogy miközben a drogok miatti morális pánik áthatja kultúránkat, a gyógyszerfüggőség sokáig semmi kritikát nem kapott.
A fordulópont az 1970-es évek vége lett, amikor a média több váliumfüggő vallomását is felkapta. Betty Ford, Gerald Ford amerikai elnök felesége 1978-ban például nyilvánosan elismerte, hogy gyógyszerfüggő. A first lady később azt írta: „Azokat a gyógyszereket, amelyeket szedtem, orvosok írták fel nekem. Akkor mégis hogyan lehettem volna drogfüggő?” Hasonló tendencia figyelhető meg az Egyesült Királyságban is. Miután a BBC That’s Life! című műsora bemutatott három embert, akik azért küzdöttek, hogy le tudjanak állni a benzodiazepinek szedésével, nézők ezrei jelentkeztek, hogy megosszák saját, hasonló tapasztalataikat. A felszínre bukkanó, egyébként már 20 éve tudható ellentmondások miatt az Egyesült Államokban a Valium receptek száma az 1975-ös 61,3 millióról 1980-ra 33,6 millióra zuhant.
Persze tudjuk, a történetnek itt nincs vége. Amikor a Valiumnak már rossz híre volt, az Upjohn gyógyszergyártó cég piacra dobott egy új típusú benzót: ez a jól ismert alprazolam hatóanyagú Xanax, amely 1986-ra már az Egyesült Államok vezető benzodiazepinjévé vált.
A Xanaxot a benzodiazepinek egy új típusaként úgy kezdték reklámozni, mint ami biztonságosabb a korábbi szerekhez képest. Azonban hamar kiderült, gyors felezési ideje miatt (gyorsan hat és gyorsan kiürül a szervezetből) az alprazolam valójában a benzodiazepinek kokainja. Egy vizsgálatban például míg betegek 73 százaléka sikeresen le tudott állni a Valiumról fokozatos adagcsökkentéssel, a Xanaxot csak 43 százalékuk tudta abbahagyni. Ironikus módon manapság, amikor valaki Xanax függőséggel küzd, az orvosok gyakran a régi hosszabb hatású benzodiazepineket, például Valiumot írnak fel, hogy segítsenek átvészelni az elvonási tüneteket.
A Xanax bevezető kampánya is a gyógyszerreklámozás „mesterműve” volt. Híres festők képeivel ellátott reklámposztereket küldtek a pszichiátereknek ingyen, hogy kitegyék a rendelőik falára. Van Gogh, Cézanne és más alkotók képei legitimálták a szert, és csábítottak a fogyasztásra.
De a szer népszerűségét maga a popkultúra vagy épp a zeneipar is gerjesztette, ahogy ebben a cikkben is olvasható. A Xanax 2014 és 2017 között a hiphopban az egyik leggyakrabban emlegetett márkanévvé küzdötte fel magát, nyolc autómárka, a Rolex, és a Hennessy mellett. Sok rapper maga is szedte a benzókat, így Lil Peep, Juice Wrld, Yung Lean mind Xanax-függőséggel küzdöttek. De Eminem vagy az új jobboldali sztárpszichológus Jordan Peterson is benzo függők lettek, amik megint egyre láthatóbbá tették a szorongásoldók visszásságait.
Ami igazán veszélyessé teszi a benzók ezen típusát, hogy szinte azonnal csökkentik a szorongásos tüneteket, míg az antidepresszánsoknak például hetek kellenek, míg hatni kezdenek. Ha épp hatnak. Tulajdonképpen kevés gyógyszer van, ami ennyire közvetlenül hat: a beteg is megnyugszik és az orvos is azt érezheti, segített. És mivel a modern társadalomban folyamatosan növekvő mennyiségű inger felett próbálunk kontrollt gyakorolni, elménk egyre hangosabbá válik, és egyre többször kerülünk orvoshoz szorongásos tünetekkel. Steven Hayes klinikai pszichológus a New York magazinnak egyenesen úgy keretezi a problémát, hogy a benzók egy evolúciós szakadékot hivatottak áthidalni, amely a korlátozott mentális rugalmasságunk és a késő kapitalista életvitel között alakul ki.
Látni kell, hogy a szorongásoldók elterjedése mögött meghúzódik egy kulturális váltás: nem csak arról van szó, hogy az emberek szoronganak, amire jön egy gyógyszeres megoldás, hanem a gyógyszer használata maga alakít ki egy attitűdöt, miszerint a modern élet velejárói, így a szorongás, gyógyszerrel kezelendő orvosi problémák. Így a társadalmi körülmények helyett szépen lassan az egyén agyi kémiája lesz a beavatkozás célpontja. Az alapprobléma azonban nem az agy felborult kémiai egyensúlya, hanem a modern életvitel.
Ahogy a nekünk nyilatkozó függők is kimondják, a rossz érzések, amiket elnyom a szer, előbb utóbb mindig visszajönnek. Ha a környezetünk lényegesen nem változik, érzéseink se fognak, hiszen azokat az adott környezet szüli. Nem elég tehát abban reménykednünk, hogy hátha a gyógyszergyárak feltalálnak egy kockázatmentes szert, ami majd nem okoz függőséget. Szembe kell néznünk azzal, hogy a modern életvitel, a digitális túlingerlés, a túl sok munka, a teljesítmény fetisizálása, a kapcsolathiányos társadalmi környezet, a bántalmazás okozzák a nyugtalanságot, amit ma gyógyszeresen próbálunk kezelni. Amíg a szorongást termelő társadalmi tényeken nem változtatunk, legfeljebb a tüneteit tudjuk elnyomni, magát a problémát nem.
Ha érdekel a téma, mindenképpen nézd meg az új adásunkat. Ha pedig fontosnak tartod, hogy ehhez hasonló társadalmi problémákkal is tudjunk foglalkozni, támogass minket!
Üdv,
Czabán Samu,
a Partizán szerkesztője