top of page
Amikor a szegedi egyetem kancellárja nemet mondott a nyomuló NER-eseknek, Kubatov berendelte a Lendvai utcába
Figyelmükbe ajánljuk a Partizán élő adásának második műsorblokkját, amelyben Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja volt a vendégünk. Az interjút Fendler kezdeményezte azzal a szándékkal, hogy részletesen elmondja, miként próbálta kancellárként távol tartani az egyetemtől a NER-es vállalkozókat, akik takarító-, élelmezési- és informatikai cégeik révén különböző módszerekkel próbáltak beszállítókká válni. A videóból kiderül az is, hogy a pártállami működés hogyan

Partizán
15 órával ezelőtt2 perc olvasás
Az üzletkötés bűvészete
Szia, A magyar sajtóban legfeljebb mínuszos hírként jött le az elmúlt hét legjelentősebb fejleménye, a Kína és EU közötti kereskedelmi megállapodás, amely megfelezi az unióba irányuló hibridautó-exportot. A Szignál világpolitikai hírlevelének e heti kiadásában erre az alkura nézünk rá, de megvizsgáljuk Trump Putyinnal kötött dízelegyezségét is. Emellett szó lesz még arról, hogy már az AfD sem akarna kilépni az euróövezetből; nem föltétlenül maradnak le az európaiak az amerika

Szignál
1 nappal ezelőtt6 perc olvasás
A piacok pezsgőt bontanak a magányos vacsoraasztalnál
Szia! Az eheti Szignál hírlevél elég „választás-nehéz” lesz, mert úgy alakult, hogy nemcsak a brazil választások eredményével kell foglalkoznunk, de a spanyol előrehozott választások hírével is. Persze, jó szokásunkhoz híven, azért hozunk pár extra érdekességet is, például Marine Le Pen megszorításpárti fordulatát és az amerikaiak elmagányosodásának statisztikáit is. Viszont előtte egy BEJELENTÉS: a Szignál ezentúl nemcsak világpolitikai hírlevél, de heti magazinműsor is lesz

Szignál
okt. 8.5 perc olvasás
Európa fegyverkezik, de továbbra is Amerikától függ - 2. rész
Az Investigate Europe nonprofit összeurópai újságíró szövetkezet kilenc ország újságíróinak együttműködésében vizsgálta az európai újrafegyverkezést és az amerikai, illetve izraeli fegyverektől való függőséget. A két részből álló sorozatot Magyarországon a Partizán hírlevelében publikáljuk. Az európai országok hatalmas összegeket fordítanak hadseregeik fejlesztésére, de a fegyverek jelentős része továbbra is az Egyesült Államokból érkezik. Közben egyre nagyobb függőség alakul

Kálmán Attila
okt. 7.6 perc olvasás
1200 milliárd eurót költ Európa fegyverekre, de nincs közös terv arra, mire költse - 1. rész
Az Investigate Europe nonprofit összeurópai újságíró szövetkezet kilenc hónapon keresztül, tíz európai országban vizsgálta az európai újrafegyverkezés költségeit, a beszerzési programokat és a hadiipari együttműködéseket. A két részből álló sorozatot Magyarországon a Partizán hírlevelében publikáljuk. Európa a második világháború óta nem látott mértékben költ fegyverkezésre. A tagállamok azonban továbbra is többnyire külön-külön vásárolnak, gyakran saját hadiiparukat részesít

Kálmán Attila
okt. 6.4 perc olvasás
Új évad, új feladat
Mozgalmas nyáron és sűrű szeptemberen van túl nem csak az ország, de a Partizán is. A nyár folyamán egyszerre kellett alkalmazkodnunk több mélyreható változáshoz: a csatorna eddig fő arcának és motorjának, Gulyás Mártonnak a pozícióváltásához, az új médiapiaci helyzethez, amit a NER bukása előállított, és– ami kívülről talán kevésbé látszott – időszerűvé vált a szinte két éves permanens kampányban csúcsra járatott szervezetünk sorainak újrarerendezése, újratöltése is. A háro

Földiák Vince
okt. 3.3 perc olvasás


40 éves a Macskafogó!
Valami jön! De mi? Ne csigázzon, Edlington! Kattints a képre és nézd meg a videót! Hamarosan a Partizánon! Üdv, a Partizán csapata

Partizán
okt. 2.1 perc olvasás
Kokain van bőven Európában, földgáz annál kevesebb
Szia! Ha azok közé tartozol, akiket érdekel a dél-amerikai politika, az ottani bal- és jobboldali erők versengése, akkor körömlerágós időszak vár rád, mert vasárnap kerül sor a brazíliai elnökválasztás első fordulójára — október 25-én lesz a második —, amelyen a hivatalban lévő balos Luiz Ináció Lula da Silva és a puccskísérlet miatt lecsukott radjobbos Jair Bolsonaro fia, Flávio csapnak össze: az utolsó felmérésekben gyakorlatilag döntetlenre állnak. A szombaton érkező vilá

Szignál
okt. 1.4 perc olvasás
42 854 fő - a Partizán Köztársaság polgárságának létszáma
Településként Magyarország 20. legnépesebb települése lennénk. Nagyobbak, mint Nagykanizsa(!), Hódmezővásárhely vagy éppen Dunaújváros. Olyannyira sokkoló volt szembesülni az idei 1%-os felajánlások mennyiségével, hogy a korábbi évektől eltérően közel két hét kellett nekem, hogy érdemben átgondoljam és megszövegezzem, hogy mit is gondolok a közbizalomnak erről minden korábbinál erősebb és egyértelműbb megnyilvánulásáról. Amikor belekezdtünk az 1%-ok gyűjtésébe, két cél vezér

Gulyás Márton
szept. 27.3 perc olvasás
Soros György egyedül maradt: a leggazdagabb amerikaiak mind Trumpékat pénzelik
Szia, Pár órával azután, hogy a Szignál ezen kiadása megérkezik a postaládádba, sor kerül az amerikai és kínai elnök találkozójára Washingtonban. Ennek apropóján az eheti világpolitikai magazinműsorunk Kínával fog foglalkozni, szombat reggel droppol majd a csatornán. A hírlevélben most ezekre nézünk rá: ● az újabb körös német tartományi választások eredményének háttere; ● az amerikai szupergazdagok kampányadományai; ● Trump Grönland kapcsán kötött megállapodása

Szignál
szept. 24.7 perc olvasás
A nagyhatalmi versengés szele Európába fújja Kanadát
Szia! Az európai közvélemény még mindig a német radikális jobboldal előretörése körül forog, a szeptember 6-i szász-anhalti regionális választások után most vasárnap újabb német szövetségi tartományban törhet élre az AfD. Az eheti külpolitikai műsorunkban egyebek mellett erről is szó lesz, a világpolitikai hírlevelünk legújabb kiadásában pedig ránézünk még: Ursula von der Leyen évértékelőjére, a kínai kormányzó elitek AI-biztonsággal kapcsolatos gondolkodására, a BRICS-re és

Szignál
szept. 17.6 perc olvasás


TETSZIK EZ A HELY. SZÍVESEN LAKNÉK ITT.
Az instant-klasszikus mondat nagyon hamar vált vezérmotívumává a fővárosi beszélgetéseimnek a Szondi utcás megjelenését követően. Tökéletesen fejezte ki azt a kettősséget, ami mélyen sajátja sokaknak, akik egyszerre haszonélvezői a főváros kínálta kulturális tobzódásnak, kibontakozási lehetőségeknek (szociálisan és anyagilag egyaránt) és egyben áldozatai a saját lelkiismeretüknek: hiszen tudatában vannak annak, hogy ez micsoda privilégium és azt részben neveltetésük, részben

Gulyás Márton
aug. 28.3 perc olvasás


Új vezetés a Partizánban
Földiák Vince vagyok: én voltam 2015 szeptemberében – Gulyás Márton után – a Slejm második szerkesztője, és én leszek 2026 szeptemberétől – Gulyás Márton után – a Partizán második főszerkesztője. 2026. április 12-én a Tisza választási győzelmével gyökeresen átalakult a közélet szerkezete és működése. Természetes, hogy ez a változás mélyen érinti azt a közeget is, amelynek fő feladata közös ügyeink közvetítése – a médiát. Mindennek pusztán következményei azok a változások – v

Földiák Vince
aug. 14.6 perc olvasás


Nem a szer számít, hanem a nyomor – droghelyzet Józsefvárosban
Június végétől sok lakossági panasz jelent meg arról, hogy Budapest belvárosi kerületeiben súlyosbodott a droghelyzet. A vita gyorsan politikai lett: van, aki a rendőri jelenlét szigorításától várja a gyors megoldást, mások az elmúlt évek szociálpolitikájának hiányát, megint mások egy új drog megjelenését emelték ki. Riportunkban megszólaló szakemberek szerint a rendőri jelenlét önmagában nem oldja meg a helyzetet. Ha nincs hová irányítani a segítségre szoruló embereket, a pr

Beke Anna
júl. 31.1 perc olvasás


Hegedűs Zsolt: Lesz pénz!
Hegedűs Zsolt egy munkanapját követte végig a Partizán stábja: Az új egészségügyi miniszter legfontosabb ígéretei közé tartozik, hogy nyilvánosságra hozzák az összes kórház minőségi mutatóit. Hegedűs szerint az átláthatóság nem azért fontos, hogy megbélyegezzünk intézményeket vagy osztályokat. Már maga a transzparencia is segíthet, és akár további támogatás nélkül is javulhat az ellátás minősége. A miniszter azt tervezi, hogy végigjárja a kórházakat, összegyűjtik, hol nem tel

Halász Júlia
júl. 22.3 perc olvasás
bottom of page


