top of page

De szép kis sugárterápiás centrum, nem akarod nekünk adni?

Szerző képe: Partizán
Partizán
11 perccel ezelőtt
3 perc olvasás

Ajánljuk megtekintésre a Partizán kedd esti adását, amelynek címe: „Tízmilliárdokat fizethet az állam a kicsinált egészségügyi vállalkozásnak”


Az Orbán-rezsim idejéből jópár meredek céglenyúlós történetet ismerünk, amikor NER-es üzleti körök rányomultak egy-egy jól működő piaci cégre, és állami segédlettel megszerezték azokat. Ám ami Gubacsi László cégével, a Medcenter Kft.-vel történt, az még az ilyen céges horrorsztorik között is példa nélküli. A Medcenter egy 800 milliós pert már megnyert, és folyamatban van egy több mint 20 milliárdos perértékű is, ahol szintén neki áll a zászló. A Partizánnak adott kedd esti interjújában elmesélte, hogyan zsarolták meg, hogyan semmizték ki és tették tönkre, hogyan küldték rá a rendőrséget és a NAV-ot, hogyan segédkeztek ehhez az állami hatóságok, és hogy miért tart ki mégis 9 éve. A műsor részeként egy kordokumentum-értékű 2018-as hangfelvétel is hallható, amin Gubacsit követelése eladására próbálják rábeszélni.


A Medcenter Kft 2006-ban szerződött le a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházzal sugárterápiás központ létesítésére és működtetésére. Az államnak erre nem volt pénze, az uniós pályázatok sikertelenek voltak. Így került képbe a Medcenter, ami önerőből és bankhitelből több mint 2,2 milliárd forintot ruházott be diagnosztikai és sugárterápiás eszközökbe, valamint a szükséges ingatlanfejlesztésbe a miskolci kórház területén. Ez volt az országban az első olyan komplex onkológiai ellátás, amit privát szolgáltató működtetett. Az együttműködés 11 évig zavartalan volt, a kórház a kezelések után járó OEP-finanszírozásból fizette a Medcentert. A megállapodásnak megfelelően a bevétel egy része a kórháznál maradt.


2017-ben új igazgató került a kórház élére, a kórház pedig augusztusban leállította a medcenteres számlák kifizetését. Erre érdemi magyarázatot soha nem adott. Utána hosszú tárgyalássorozat kezdődött. Gubacsit a “jó rendőr” állami szereplők hitegették, közben egy ügyvéd azzal zsarolta, hogy adja el a cégét 200 millió forintért a kijelölt üzleti körnek, mert amíg az övé, a Medcenter egy fillért nem fog látni, viszont ráküldik a NAV-ot és a rendőrséget is, tönkremegy a cég és ő maga is. Gubacsi nemet mondott és év végén felmondta a szerződést a kórházzal, ami többé valóban nem fizetett neki. Gubacsit kitiltották a kórházból, az épületet és a gépeit bármiféle engedély vagy jogalap nélkül, a cégvezető tiltása ellenére elkezdték sajátjukként használni, és a teljes OEP-finanszírozást megtartották. A kórház attól is teljesen elzárkózott, hogy a szerződés megszűnésével elszámoljon a Medcenterrel.


2018 végén újabb ajánlattal keresték meg Gubacsit: ezúttal a Medcenter egyre tetemesebbre rúgó követeléseit akarták tőle megvásárolni. Az ajánlat lényege az volt, hogy neki úgysem fizet a kórház, de megvenné tőle a kintlevőségét Kis-Szölgyémi Ferenc (az azóta állami megbízásokon óriásira dagadó NER-es takarítócég, a B+N vezetője), aki “gyakorlatilag a Pintér úr egészségügyi érdekeltségeinek a vezetője”. Az idézet a beszélgetést rögzítő, az interjúban hallható hangfelvételből származik, ahogy az is, hogy így mindenki jól járna, mert “ki meri bolygatni azt, amelyikben Pintér úr közvetlen érdekeltsége az egyik szereplő”. Gubacsi László szerint a felvételen ő és Méhes László, a kórház akkori és mostani ügyvédje hallható. Méhes a Partizánnak a felvételt a lejáratására készített hamisítványnak nevezte, szerinte sohasem beszélt Gubacsival a követelései eladásáról.


Gubacsi a felkínált alacsony összeg miatt erre az ajánlatra is nemet mondott. Közben a fenyegetésnek megfelelően tényleg eljárást indított ellene a Nemzeti Nyomozó Iroda, a céggel szemben meg a NAV, aztán bűncselekmény hiányában ezek mind megszűntek. A bankhitelek bedőlése miatt végrehajtás indult, ám a végrehajtó nem a cég tulajdonában lévő értékes gépeket, hanem Gubacsi teljes magánvagyonát - kocsiját és családi házát - árverezte el.


Gubacsi rendre értesítette a felügyeleti hatásköröket gyakorló és az ellátást finanszírozó egészségügyi intézmények újabb és újabb vezetőit, de ők nem léptek közbe. Az ügy talán legérdekesebb szála az, hogy a cégvezető a két érintett hatóságot, az ÁNTSZ-t és az Országos Atomenergia Hivatalt (utóbbi a sugárzásveszély miatt illetékes az ügyben) is értesítette, hogy a kórház törvénytelenül, jogalap nélkül használja a berendezéseit. Közérdekű adatigénylésből kiderült, hogy a kórház azt nyilatkozta, hogy a berendezések a sajátjai, az ÁNTSZ és az OAH pedig nem firtatta tovább az ügyet és továbbra is kiadta a szükséges engedélyeket. Hasonlóan jártak el a berendezéseket tovább szervizelő gyártócégek, a Siemens és a Varian is.


A kórház 2017 óta használja a Medcenter által átalakított ingatlant és a cég berendezéseit. A cég két pert indított. Az elsőt, ami 2017-es kifizetetlen számlákról szólt, a Medcenter Kft. már jogerősen megnyerte, a kórháznak a kamatokkal együtt több mint 800 milliót kellett fizetnie. A másik ügy egyéb súlyos tételek mellett elsősorban a kórházban ragadt gépekről és a kórház által felvett használati díjukról szól. Itt a cég követelése a kamatokkal már 23 milliárd forint felett jár, és naponta 4,6 millió forinttal nő. Gubacsi szeretne kompromisszumos egyezséget kötni az új egészségügyi kormányzattal, közben Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter maga is feljelentést tett a Medcenter kifizetetlen számlái miatt keletkezett kár miatt.



Friss bejegyzések

Mit üzen Matolcsyék bukása, ki jár jól a költségvetéssel? | Elemzés Lakner Zoltánnal Győrből
01:29:46
Tízmilliárdokat fizethet az állam a kicsinált egészségügyi vállalkozásnak
01:16:48
Totális vereséget szenvedtek Trumpék | Amerikai választás ÉLŐBEN
02:24:46
Orbán haverjai hullanak, mint a legyek | Szignál
47:00
Bezzeg lengyelek: kiút és hiperpolarizáció | Másnap Laknerrel #4 Zgut Edit
01:02:20
Mibe kerül a nőknek a ratifikáció késleltetése?
10:38
Kiüresedett halálrítusok, elfüggönyzött haldoklók - interjú Hegedűs Katalin gyászterapeutával
46:33
Besúgás haladóknak | Tudnivalók az ügynökaktákról
41:05
bottom of page