top of page

A világ legnagyobb pénzrablása és a kínai szupergazdagok

Szerző képe: Szignál
Szignál
7 órával ezelőtt
4 perc olvasás

Szia!

Lezajlottak kedden a félidős választások az Egyesült Államokban, az amerikai választók lesújtó ítéletet mondtak Donald Trump elmúlt két éves kormányzásáról. Szerda reggel részletekbe menően elemeztük az eredményeket, azok okait és következményeit – ha lemaradtál volna, mindenképp pótold! 


Mivel az egész csapat szerda hajnal háromkor kelt, ennek a hírlevélnek pedig szerda délben van a lapzártája, így most egy kicsit rövidebb lesz, mint megszokhattátok. És ha már az adásban amerikáztunk, akkor a hírlevélben nem fogunk, ehelyett ránézünk

●      a világ legnagyobb „bankrablására”,

●      a francia diákok által kifogásolt oktatási rendszer teljesítményére

●      és a kínai szupergazdagok idei listájára.


A történelem legnagyobb pénzrablása leleplezi a kriptovaluták hazugságát

Múlt csütörtökön nemcsak a kriptovaluták, hanem az emberiség történetének legnagyobb pénzrablását hajtották végre — az eddigi jelek szerint — észak-koreai hackerek, amikor 6,2 milliárd dollárnyi kriptovalutát loptak el a világ legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéjéről, a Binance-ről.

A sztorinak a technikai részleteit laikusként nehéz átlátni, de a Binance beszámolói szerint a hackereknek több sérülékeny pontot is sikerült találniuk és kihasználniuk, többek között a cég egyik alkalmazottjának laptopját feltörve. A kriptoszolgáltató vezetője azt is közölte, a károsultakat kárpótolni fogják.


Az ügy nagyon komoly kérdéseket vet fel az elmúlt években gyors burjánzásnak indult új pénzügyi szektor, a kriptovaluták világa kapcsán. A támogatóinak narratívája szerint ez egy olyan biztonságos, transzparens, decentralizált pénzügyi infrastruktúrát biztosít, ahol nincs szükség a hagyományos pénzügyi intézményekre, bankokra, közvetítőkre, és állami szabályozókra sem, mindezt elvégzi a számítógépes kódok és a decentralizált egyéni felhasználók spontán mozgása.

Na most ehhez képest abból, hogy ilyen mértékű rablás végrehajtható, felmerül az első kérdés, hogy vajon mennyire feltörhetetlen az egész szektor mélyén rejlő blokklánc technológia. A Binance és sok elemző is arról beszél, hogy valójában most sem magát a blokkláncot törték fel, hanem azokat a közvetítő infrastruktúrákat, amelyeken keresztül a felhasználók hozzá tudnak férni a kriptovalutájukhoz.

Eswar Prasad amerikai közgazdász a Financial Times-ban publikált cikkében úgy fogalmaz, nem a blokklánc a probléma, hanem a rá épült ökoszisztéma hozza be az ilyen típusú sebezhetőségeket. De kérdés, hogy van-e értelme ennek a fogalmi különbségtételnek: hiszen ha az egész blokklánc-technológia széles körben alkalmazhatatlan a ráépülő közvetítő technológia és szolgáltatók nélkül, akkor a blokklánc okozta biztonsági előnyök gyakorlatban nem is léteznek.

Ez pedig átvisz egy másik kritikára is, ami a decentralizáltság mítoszát kezdi ki. Lionel Laurent, a Bloomberg publicistája emlékeztet, a hackelés után több nagy kriptovaluta kibocsátója és a Binance is képes volt egyből befagyasztani 3 milliárd dollárnyi digitális pénzt. Ami azt is jelenti, hogy valójában ebben a technológiában ugyanúgy vannak centralizált szereplők, akik a pénz áramlását ellenőrzik, mint a hagyományos pénzpiacokon, csak itt nem bankoknak hívjuk őket, hanem kriptotőzsdéknek és kibocsátóknak.

Aztán ott vannak azok a vélemények is, amelyek rámutatnak, a kriptoipar egyre inkább szeretne a fősodratú pénzügyi rendszer részévé válni, szeretné, ha nyugdíjalapok, intézményi és egyéni befektetők is ide helyeznék a pénzüket. De hagyományosan a pénzpiaci szektort erős állami szabályok korlátozzák, amelyek a felhasználókat védik a lopástól, csalástól és átveréstől. Ezt viszont a kriptósok élből elutasítják.

Bár a legfontosabb kriptovaluták árfolyama gyakorlatilag bármiféle probléma nélkül átvészelték az esetet, a világ legnagyobb „bankrablása” mégiscsak azt erősítik, hogy ebben a formában ez a szektor nem fenntartható.

Mennyire rossz a francia oktatási rendszer?

Hétvégén is folytatódtak azok a tüntetések Franciaországban, amelyeket az oktatási rendszer hiányosságai miatt tiltakozó diákok indítottak el. Ennek kapcsán érdekes kérdés, hogy vajon nemzetközi összehasonlításban hogyan is teljesít a francia oktatás, ezt járta körül hírlevelében Adam Tooze közgazdász a nemzetközi PISA-tesztek eredményei alapján.


A megállapítása szerint a medián francia diák kompetenciái az alapterületeken elmaradnak a fejlett országokat tömörítő OECD átlagától, és ez igaz a legrosszabbul és legjobban teljesítő 10 százalék eredményeire is.

A tüntetők az egyenlőtlenségek növekedését is felróják, de ebben a tekintetben az adatok nem támasztják alá ezt. A helyzet az, hogy a legjobban és legrosszabbul teljesítők eredményei között nem nőtt a szakadék az elmúlt évtizedekben, mindkettő hasonló mértékben romlott: 2015 és 2025 között a nagyon gyenge teljesítményű diákok aránya 28,6 százalékról 40,8 százalékra csökkent, ezzel párhuzamosan pedig a kiemelkedő teljesítményű diákoké 11,4 százalékról 4-re csökkent.

Tooze ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az oktatási rendszer teljesítményének romlása nem csupán francia jelenség, minden vizsgált országban megfigyelhető. Fontos fordulópontot jelent ebben a tekintetben a koronavírus-járvány, amelynek nyomán minden országban megnőtt a rossz oktatási eredmények mértéke. Franciaországban ugyanakkor ez már meglévő tendenciára erősített rá.

Ők Kína leggazdagabb emberei

Közzétette a Hurun Research Institute a leggazdagabb kínaiak listájának 28. kiadását. A South China Morning Post összefoglalója szerint a TikTokot is birtokló cég, a ByteDance tulajdonosa, Csang Ji-ming futott be az első helyre majdnem 100 milliárd dolláros vagyonával. Vagyona rekordot jelenet a kínai gazdaglista történetében, az előző évhez képesti növekményt a cég mesterséges intelligencia asszisztensének népszerűsége termelte meg.

Nem TikTok-tulajdonos az egyetlen, aki a mesterséges intelligenciának és a techszektornak köszönhetően gazdagodott sokat az elmúlt egy évben. A listán összesen 1529 ember szerepel, ők ugorják meg a 10 milliárd jüanos küszöböt, közülök 160-an az AI és a robotika területén szerezték vagyonukat. Hetedik helyre futott be például Liang Ven-feng, a DeepSeek alapjtója, a chipgyártó Cambricorn Technologies alapítója pedig a tizedik helyre.

A listából kiolvasható egyik érdekes mintázat, hogy az AI és robotika mellett még a megújuló energia és energiatárolási szektor számít nagy vagyontermelőnek, innen a legelőkelőbb helyet a CATL akkugyártó alapító elnöke, Robin Zeng foglalhatja el, ő a harmadik leggazdagabb kínai.

A hagyományos feldolgozóipari és fogyasztási szektor titánjainak pozíciói gyengülnek, a tavaly még első helyen szereplő Nongfu Spring ásványvízgyártó tulajdonosa Csong San-san a második helyre esett vissza.

Ugyancsak megfigyelhető, hogy az USA-hoz hasonlóan Kínában is egyre erőteljesebb a vagyonkoncentráció. Miközben húsz éve még egyetlen 10 milliárd jüan vagyonnal rendelkező kínai sem volt, mára a számuk elérte a 800-at. Tavalyhoz képest 155-tel 1176-ra nőtt a dollármilliárdosok száma, ami már meghaladja az amerikai dollármilliárdosok számát is.

Fontos hozzátenni ugyanakkor, hogy a kínai vagyonkoncentráció sokkal lassabb, nyomába sem ér annak, amilyen mértékben néhány amerikai techmilliárdos vagyonosodik. Ez a világ leggazdagabb embereit összegyűjtő Forbes-listából derül ki, amelyet pár hónapja szintén Adam Tooze nézett át. 2012-ben a világ 10 leggazdagabb embere közül csak 3 volt amerikai, 2026-ban ezzel szemben 8. Ezen a listán sem akkor, sem most nem szerepelt kínai.

Szerepelt viszont a top 100-ban: 2015-ben heten, 2021-ben pedig már húszan képviseltették magukat a világ leggazdagabb száz emberének listáján. Érdekes azonban, hogy ez a tendencia visszafordult és 2026-ra csak kilencen maradtak. Tooze elemzése szerint ez annak köszönhető, hogy az elmúlt fél évtizedben a kínai kormányzat több tudatos lépést is megtett azért, hogy az amerikai szintű, obszcén vagyonkoncentrációt megakadályozza.

Jövő héten újra jövünk!

Üdvözölnek a Szignál szerkesztői,

Endrey Mátyás, Kósa Levente, Nahimi Botond, Pap Szilárd és Tóth Szilárd János



Friss bejegyzések

Az üzletkötés bűvészete

Szia, A magyar sajtóban legfeljebb mínuszos hírként jött le az elmúlt hét legjelentősebb fejleménye, a Kína és EU közötti kereskedelmi megállapodás, amely megfelezi az unióba irányuló hibridautó-expor

 
 
A piacok pezsgőt bontanak a magányos vacsoraasztalnál

Szia! Az eheti Szignál hírlevél elég „választás-nehéz” lesz, mert úgy alakult, hogy nemcsak a brazil választások eredményével kell foglalkoznunk, de a spanyol előrehozott választások hírével is. Persz

 
 
Mit üzen Matolcsyék bukása, ki jár jól a költségvetéssel? | Elemzés Lakner Zoltánnal Győrből
01:29:46
Tízmilliárdokat fizethet az állam a kicsinált egészségügyi vállalkozásnak
01:16:48
Totális vereséget szenvedtek Trumpék | Amerikai választás - Szignál
02:20:50
Orbán haverjai hullanak, mint a legyek | Szignál
47:00
Bezzeg lengyelek: kiút és hiperpolarizáció | Másnap Laknerrel #4 Zgut Edit
01:02:20
Mibe kerül a nőknek a ratifikáció késleltetése?
10:38
Kiüresedett halálrítusok, elfüggönyzött haldoklók - interjú Hegedűs Katalin gyászterapeutával
46:33
Besúgás haladóknak | Tudnivalók az ügynökaktákról
41:05
bottom of page