1200 milliárd eurót költ Európa fegyverekre, de nincs közös terv arra, mire költse - 1. rész
Az Investigate Europe nonprofit összeurópai újságíró szövetkezet kilenc hónapon keresztül, tíz európai országban vizsgálta az európai újrafegyverkezés költségeit, a beszerzési programokat és a hadiipari együttműködéseket. A két részből álló sorozatot Magyarországon a Partizán hírlevelében publikáljuk.
Európa a második világháború óta nem látott mértékben költ fegyverkezésre. A tagállamok azonban továbbra is többnyire külön-külön vásárolnak, gyakran saját hadiiparukat részesítve előnyben. Ennek az ára magasabb beszerzési költség, párhuzamos fejlesztések és egymással nem kompatibilis fegyverrendszerek. Az európai kormányok 2025 és 2030 között mintegy 1200 milliárd eurót terveznek fegyverekre és katonai felszerelésre költeni – az összeg hat év uniós költségvetésének felel meg.
A hatalmas kiadások ellenére azonban Európának továbbra sincs egységes stratégiája a fegyverbeszerzésekre. A kormányok elsősorban saját hadiiparukat támogatják, és nemzeti alapon kötnek szerződéseket.
Az Investigate Europe tíz országban, kilenc hónapon át vizsgálta az újrafegyverkezési programokat, a beszerzési adatokat és a döntéshozók, katonai szakértők véleményét.
Az eredmény: Európa nemcsak sokat költ, hanem gyakran drágán és párhuzamosan vásárol.
„Minden kormány viszonylag kis mennyiségeket rendel egy-egy beszállítótól, akik jellemzően nemzeti cégek. Emiatt az egyes darabok ára nagyon magas” – mondta Guntram Wolff, a Bruegel kutatóintézet közgazdásza. Szerinte a piac széttagoltsága miatt Európa túl sokat fizet azért, amit végül kap.
178 európai fegyverrendszer, 30 amerikai
Az európai NATO-tagállamok hadseregei jelenleg 178 különböző fegyverrendszert használnak. Az Egyesült Államok hadseregének mindössze 30-at kell működtetnie.
Az Európai Parlament kutatószolgálata szerint az integrált európai megközelítés hiánya miatt a kormányok minden egyes védelmi eszközre fordított euró után becslések szerint 44 centet elveszítenek.
Jó példa erre a német Puma gyalogsági harcjármű. A német hadsereg 200 darabot vásárol a Rheinmetalltól és a KNDS-től összesen 4,2 milliárd euróért, vagyis járművenként nagyjából 20 millióért.
Ezzel szemben legalább kilenc európai ország használja a brit–svéd BAE Systems Hägglunds által gyártott CV90-est. Ez szintén megfelel a NATO szabványainak, mégis csak körülbelül 10 millió euróba kerül darabonként. Az alacsonyabb ár egyik oka, hogy több ország számára összesen több mint ezer darab készül.
Sebastian Schäfer zöldpárti képviselő, a Bundestag költségvetési bizottságának tagja szerint azonban nem is az ár a legnagyobb probléma: „Rengeteg pénzt költünk olyan dolgokra, amelyek egyáltalán nem működnek.”
Olaszország és Franciaország is a saját iparát védi
A német példa nem egyedi.
Olaszországban a katonai kiadások meredeken nőnek, miközben a fegyverbeszerzések szinte teljes egészében nemzeti szinten zajlanak. A szerződések jelentős része hazai cégekhez, például a Leonardóhoz kerül.
A Meloni-kormány a következő két évben 45-ről 61 milliárd euróra emeli a katonai kiadásokat, miközben az olasz államadósság márciusban a GDP 138 százalékát tette ki.
Különösen drága projekt az új Panther KF51 harckocsi és a Lynx KF41 páncélozott jármű fejlesztése. A Leonardo és a Rheinmetall közös programjának értéke 20 milliárd euró. Közben a francia–német KNDS egy nagyon hasonló harckocsi-projekten dolgozik.
Bruno Marton olasz ellenzéki szenátor szerint értelmetlen, hogy Olaszország párhuzamosan fejleszt saját harckocsikat, miközben Európában már léteznek hasonló programok.
Franciaországban hasonló a helyzet. Az állam jelentős részesedéssel rendelkezik a Thales és a Safran hadiipari vállalatokban, és a francia hadsereg csak kivételes esetekben vásárol külföldről.
Emmanuel Chiva, a francia védelmi beszerzési hivatal korábbi vezetője szerint Franciaország szemlélete lényegében ez: „Mi mindent le tudunk gyártani. Franciaország vezet ebben vagy abban a fegyverrendszerben – gyertek velünk.”
A vadászgép, amelyből nem lett semmi
A nemzeti érdekek ütközése különösen látványos a következő generációs vadászgép, az FCAS történetében.
A Franciaország, Németország és Spanyolország által indított programot egy évtizede még Angela Merkel és Emmanuel Macron is nagy lelkesedéssel támogatta. A projekt azonban nem valósult meg, többek között azért, mert a francia Dassault nem akarta megosztani a vezető szerepet a francia–német–spanyol Airbus-szal.
Friedrich Merz német kancellár tavaly nyáron bejelentette az FCAS végét. A program a német államnak mintegy 1 milliárd eurójába, a franciáknak pedig ennek körülbelül a kétszeresébe került.
Hélène Conway-Mourais francia szenátor „kényszerházassághoz” hasonlította a projektet.
Olaszország eközben Nagy-Britanniával és Japánnal fejleszt egy másik, hatodik generációs vadászgépet, a GCAP-ot. A program fejlesztési költsége már most jelentősen meghaladja az eredeti terveket: Olaszország az eredetileg 6 milliárd euróra tervezett fejlesztési keretet 19 milliárdra emelte, kilenc év alatt.
Brüsszel közös beszerzést akar, a kormányok mégis külön vásárolnak
Az Európai Bizottság közös védelmi stratégiát dolgozott ki, de ennek egyelőre kevés gyakorlati eredménye van.
Az európai országok védelmi kiadásainak mindössze 10 százaléka történik uniós keretek között. A többi nemzeti programokon keresztül valósul meg.
Federico Santopinto, az IRIS kutatási igazgatója szerint a kormányok pontosan értik, hogy az európai stratégiai önállóság csak uniós együttműködéssel érhető el. Ugyanakkor nem akarják feladni saját döntési jogköreiket, és saját hadiiparukat szeretnék finanszírozni.
Az EU ezért 150 milliárd eurós SAFE hitelprogramot indított. Az országok közösen vállalnak felelősséget a hitelekért, így az eladósodott államok olcsóbban jutnak pénzhez. Cserébe közös európai beszerzéseket kellene finanszírozniuk.
A programra 19 ország jelentkezett, és az Európai Bizottság szerint a beruházási tervek kétharmada közös beszerzésre épül.
Van azonban egy jelentős kiskapu: a 2026 júniusa előtt aláírt szerződések esetében a SAFE-hitelek nemzeti beszerzésekre, illetve amerikai vállalatoktól vásárolt fegyverekre is felhasználhatók.
„Ez volt az a kompromisszum, amelyet el kellett érnünk” – mondta Andrius Kubilius uniós védelmi biztos.
Santopinto szerint viszont a SAFE akár tovább is növelheti az európai hadiipar széttagoltságát.
Ukrajna megmutatta, mi a baj a párhuzamos rendszerekkel
A széttagolt beszerzés nemcsak pénzügyi probléma. A fegyverrendszerek gyakran egymással sem kompatibilisek.
Ukrajna ennek közvetlenül megtapasztalta a következményeit. Az ország hadserege a háború során rengeteg különböző típusú harckocsit, tüzérségi rendszert és egyéb eszközt kapott szövetségeseitől.
Andrij Sliuszar, az ukrán logisztikai parancsnokság helyettes vezetője szerint az ország hadserege önmagában mintegy 300 különböző páncélozott járműtípust használ. Ezek mindegyikéhez külön karbantartásra, javításra és pótalkatrészekre van szükség.
„Technológiai állatkert” – így nevezte a helyzetet.
A Caesar önjáró löveg például csak a hozzá tartozó lőszert használja, miközben a német Panzerhaubitze 2000-nek másfajta lőszerre van szüksége.
A háború közben ráadásul maga a hadviselés is megváltozott.
Olekszij Reznyikov, Ukrajna korábbi védelmi minisztere szerint a hagyományos harckocsik és tüzérségi rendszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a robotok és drónok – ráadásul ezek sokszor nagyságrendekkel olcsóbbak.
„Két, egyenként 500 dollárba kerülő FPV-drón képes megsemmisíteni egy 12 millió dolláros tankot” – mondta.
A kérdés ezért már nem pusztán az, hogy mennyit költ Európa a védelemre, hanem az is, hogy mire költi a pénzt.
Képesek lesznek-e a kormányok túllépni saját hadiiparuk érdekein, és közösen olyan fegyverrendszereket fejleszteni, amelyek megfelelnek a jövő háborúinak?
José Manuel Albares spanyol külügyminiszter szerint Európának két dolgot kellene megtennie: integrálnia kellene a védelmi ipart, és létre kellene hoznia egy közös biztonsági együttműködést.
„Nem szükséges, hogy mind a 27 ország részt vegyen benne. Azoknak, akik a legelszántabbak, előre kell lépniük.” Szerzők: Kálmán Attila, Maria Maggiore, Harald Schumann, Investigate Europe
További közreműködők: Leila Minano, Paulo Pena, Begonia Ramirez és Iryna Shev.