A piacok pezsgőt bontanak a magányos vacsoraasztalnál
Szia!
Az eheti Szignál hírlevél elég „választás-nehéz” lesz, mert úgy alakult, hogy nemcsak a brazil választások eredményével kell foglalkoznunk, de a spanyol előrehozott választások hírével is. Persze, jó szokásunkhoz híven, azért hozunk pár extra érdekességet is, például Marine Le Pen megszorításpárti fordulatát és az amerikaiak elmagányosodásának statisztikáit is.
Viszont előtte egy BEJELENTÉS: a Szignál ezentúl nemcsak világpolitikai hírlevél, de heti magazinműsor is lesz! Az elmúlt hetekben már apránként fejlesztgettük Endrey Mátyás és Tóth Szilárd János műsorvezetése mellett a Partizán új külpolitikai műsorformátumát. Ettől a héttől újabb lépcsőfokot teszünk meg: a műsor saját stúdiót és arculatot kap, és a Szignál logó alatt egyesül ezzel a hírlevéllel. Szóval csütörtök reggelenként hírlevél + szombat reggelenként videóműsor = Szignál!
Na, de akkor, bele a közepébe!
A „piacok” pezsgőt bontottak Flávio Bolsonaro első fordulós győzelme után
Az október 4-i brazil választások másnapján az irányadó Sao Pauló-i tőzsdeindex majdnem 8 százalékos növekedést produkált, megünnepelve, hogy a radikális jobboldali Flávio Bolsonaro első helyre futott be az elnökválasztás első fordulójában.
A legidősebb Bolsonaro-fiú eredménye jelentősen felülmúlta az előrejelzéseket, így gyakorlatilag csoda kellene ahhoz, hogy a harmadik elnöki mandátumát záró balos Luiz Inácio Lula da Silva fordítani tudjon az október 25-re időzített második fordulóban. Hogy pontosan mi is határozta meg a választási kampányt, illetve milyen alapvető összefüggéseket érdemes tudnod, hogy megértsd a brazil politika alakulását, arról a múlt szombati adásunkat szeretnénk figyelmedbe ajánlani.
Az adásban amúgy bemutattuk a teljes Bolsonaro-klánt, és ezúton jelentjük, hogy a mostani választáson induló összes családtag jól teljesített: a puccs előkészítése miatt 27 év börtönre ítélt ex-elnök, Jair Bolsonaro jelenlegi felesége és második fia ezentúl a brazil szenátusban, negyedik fia pedig a képviselőházban tevékenykedhet. És ha Flávio nyer, akkor minden bizonnyal kegyelmet ad mind apunak, mind a börtön elől Texasba szökött hármas számú fiúnak is.
De nem csupán a család, a párt is jól teljesített: a Liberális Pártnak (PL) nevezett szélsőjobbos Bolsonaro-párté lett a képviselőház legnagyobb frakciója, a mandátumok 27 százalékát megszerezve, és 22 mandátummal felülmúlva a négy évvel ezelőtti eredményt. Amúgy Lula Munkáspártja is szerzett 7 új képviselőt, így 17 százalékos súllyal lesz majd jelen a törvényhozásban. Mindenesetre a szélesebb értelemben vett jobboldali pártok a mandátumok 59 százalékát ellenőrzik, szóval ha még be is tudná húzni a második fordulót, Lulának akkor is brutális ellenszélben kéne megpróbálnia kormányozni.
A tény, hogy a PL a szenátusi és a kormányzói választásokon is várakozásokon felül teljesített, azt mutatja, hogy a Bolsonaro-projekt a karizmatikus papa nélkül is jól működő politikai gépezet.
A mostani brazil fejlemények emellett újra aláhúzzák azt is, hogy a kortárs politika egyik legalapvetőbb szervezőelve a hivatalban lévőkkel szembeni elutasítás. Miközben a világ különböző pontjain eltérő konfigurációban, de viszonylag hasonló válságok halmozódnak egymásra, az egymást követő kormányok képtelenek érdemben orvosolni azokat, így a folyamatosan ide-oda csapongó állampolgári elégedetlenség törvényszerűen sodorja el őket.
Pedro Sánchez megint a tizenkilencre húz lapot
Spanyolország miniszterelnökének jövő őszig kellett volna választásokat kiírnia, de hétfő reggel bejelentette, hogy már november 29-re urnákhoz hívja a honfitársait. Teszi mindezt azután, hogy a spanyol képviselők többsége leszavazta azokat a sürgősségi kormányrendeleteket, amikkel a lakhatási válság miatt kibontakozott tiltakozásokra reagáltak volna.
A minden oldalról támadott, egyszerre Washington, Rabat, Brüsszel és a saját ellenzéke által harapófogóba szorított spanyol kormányfő úgy számol, megtalálta a legjobb pillanatot arra, hogy számára kedvező terepen futhasson neki a választásoknak, és megismételje a 2023-as bravúrt, amikor úgy sikerült újráznia, hogy előzetesen senki nem fogadott volna rá.
Sánchez a lakhatási válság megoldójaként szeretne nekifutni a választásoknak, szembehelyezkedve az ingatlanspekulációt és azt védelmező jobboldallal, ahelyett hogy pártja korrupciós ügyei, vagy épp a migrációs politikája miatt szorulna védekező állásba.
De könnyű dolga így sem lesz: a felmérésekben a jobbközép Néppárt (PP) és a radikális jobboldali Vox stabilan 50 százalék fölött teljesített az elmúlt hónapokban, ráadásul a jelenlegi kormánykoalíciót adó szocdemek (PSOE) és alternatív balos kispártok ernyőszervezete (Sumar) 2023-as szavazóbázisa sokkal kevésbé van feltüzelve, mint a jobboldali pártoké.
Miközben Sánchez PSOE-je európai viszonylatban még kifejezetten jó állapotban van — melyik balközép párt nem adná el fél karját, hogy 27 százalékon álljon? —, a tőle balra lévő kisebb szervezeteknek lövésük sincs, hogy milyen formában és kinek a vezetésével induljanak. Márpedig, ahogy az El Diario összeállításából kiderül, az alterbalnak legalább 11 százaléknyi mandátumot meg kéne szereznie ahhoz, hogy Sánchez nagy hazárdjátéka bejöjjön.
Az összeállításból az is kiderül, a kormány friss belső felmérései szerint a PP és Vox valójában egymást kannibalizálják, de együttesen már elérték a plafonjukat: a 350 fős képviselőházban 185 mandátumot szereznének. Ami persze már 10 fős többség, ezt kellene a következő szűk két hónap kampányidőszakban leszorítani 175 alá.
Sánchezék megpróbálják majd lakhatási népszavazássá alakítani a november 29-i fordulót, ebben a kérdésben ugyanis még a jobboldali pártok szavazóinak a többsége is egyetért a kormány sürgősségi rendeleteinek tartalmával.
De ha az elmúlt 10 év választásai (ld. az imént emlegetett brazil példa) bármit tanítottak, akkor az az, hogy a hivatalban lévők dumáit dafke sem fogadja el a választók többsége. Vagy ahogy az El Paísnak nyilatkozó politikai tanácsadó fogalmazott: valószínűbb, hogy a novemberi választás nem a lakhatásról, hanem a Sánchez személyéről szóló népszavazás lesz.
Marine Le Pen a megszorításpolitika felé fordul
Az európai radikális jobboldal viszonylatában Marine Le Pen és Nemzeti Tömörülésének (RN) gazdaságpolitikáját szokás volt „balosabbnak” tekinteni, amennyiben élesen kritizálta a Macron-éra neoliberális átalakításait, és nem támadta a francia állam hagyományos jóléti vívmányait. Ennek vetett véget a francia politikus kedd reggel, amikor bemutatta az „árnyékköltségvetését”, amelynek fő ígérete egy 140 milliárd euróra rúgó megszorítás, Franciaország rekordmagas államadósságának csökkentése érdekében.
A jövő tavasszal esedékes elnökválasztások legesélyesebbnek tűnő jelöltje mostani bejelentésével piaci hitelességet szeretne szerezni, az euroszkepticizmusa és vélt demagógiája miatt vonakodó gazdasági szereplőknek szeretné bizonyítani, hogy bizony ő is pont olyan “fiskális héja”, amilyenek az európai fősodor politikusai, szóval nincs ok aggodalomra. Meg is ígérte, hogy 2030-ra Franciaország államháztartási hiányát a GDP 3 százaléka alá csökkenti, ahogy azt az uniós előírások megkövetelik.
Le Pen az államigazgatási területén ígér „karcsúsítást”, vagyis győzelme esetén valószínűleg készülhetünk egy Szajna-menti DOGE-ra. Spórolna 15-20 milliárdot a nyugdíjrendszeren, de közben tartaná magát korábbi ígéretéhez is, hogy visszafordítja Macron nyugdíjkorhatárt felemelő reformját. Meg persze jelentősen csökkentené Franciaország befizetéseit az EU költségvetésébe, itt 2031-ig 19,5 milliárdot takarítana meg.
A francia radikális jobboldali vezér a német adósságfékre emlékeztető „aranyszabályt” is beíratna az alkotmányba, amely a deficit évenkénti fél százalékos csökkentésére kötelezné a kormányokat mindaddig, amíg a francia államadósság a GDP 60 százalékára nem csökken, a jelenlegi majdnem 120 százalékos szintről.
Összességében tehát mindenki érti, hová kacsintgat Le Pen — az már más kérdés, hogy az ING elemzője szerint a megszorítás, amit ígér, nem kivitelezhető.
Az amerikaiak már nem hívják át egymást vacsorára?
Hogy az amerikaiak (és a nyugati társadalmak tagjai általában) egyre magányosabbak, egyre kevesebb a társas érintkezés, a közösségi tevékenység, annak már évtizedes szociológiai irodalma van, sőt ebből aztán érdekes, politikai életünkre vonatkozó gondolatmenetek is születtek. A Data for Progress kutatóintézet most készített egy kutatást, amely módszertanában, kérdéseiben megegyezik egy 1995-ös felméréssel, az eredményeket pedig odaadták Derek Thompson újságírónak, aki alapos elemzést készített belőle.
Thompson olyan drámai számokat olvas ki belőle, hogy az elmúlt 30 évben 70 százalékkal csökkent azok száma, akik legalább havonta egyszer vendégül látnak valakit vacsorára. Az újságíró más kutatásokra alapozva ennek a nagy elszigetelődésnek négy lehetséges okát vázolja fel:
Az embereknek kevesebb idejük van, mert többet dolgoznak;
A gyerekneveléshez kapcsolódó elvárások megnövekedésével csökkent a társasági életre fordítható idő;
A baráti hálózatok zsugorodnak, ez a jelenség a szegényebb emberek esetében erősebben jelentkezik;
A korábbiakhoz képest sokkal több szórakozási lehetőségünk van egyedül otthon.
Szerinted Magyarországon hogy állnak ezek a dolgok?
Ennek a hírlevélnek az olvasása persze nem helyettesíti a társas tevékenységeket, de azért mindenképp dobd át a feliratkozási linket vagy továbbítsd ezt a levelet az ismerőseidnek, hogy ők se maradjanak le a heti gyűjtésünkről.
Üdvözölnek a Partizán külpolitikai szerkesztői,
Endrey Mátyás, Kósa Levente, Nahimi Botond, Pap Szilárd, Tóth Szilárd János