Európában is kitört a háború az adatközpontok körül

Szia!

Beköszöntött a naptári ősz, egy elég brutális hőhullámokkal és szárazsággal terhelt nyár után. A Szignál eheti kiadásában kicsit ezeknek a klimatikus viszonyoknak a hatásaira is ránézünk, illetve előretekintünk a technológia világába is.

A Kisfiú világgazdasági kárai

A témához értők szerint a néhány évente periodikusan visszatérő éghajlati jelenség, az El Niño idei kiadása emberemlékezet óta a legdurvább lehet, a szokásosnál is szélsőségesebb időjárást, hol szárazságot, hol áradásokat okozva. A Wall Street Journal összeállítása szerint a klímaváltozás által felerősített El Niño egy olyan gazdasági kockázati hullámot indíthat el, amely a globális ellátási láncok több, egymástól távoli pontján egyszerre jelentkezik. Ami a pandémia, az ukrajnai, gázai és iráni háborúk okozta ellátási sokkok után annyira kell az emberiségnek, mint a közmondásos üveges tótnak a hanyattesés.

A fenti ábrán látható potenciális áremelő hatáson túl az El Niño csökkenti a Panama-csatorna vízutánpótlását, és emiatt a rajta áthaladni képes hajók számát; csökkenti a chilei rézbányák hozamát, rontja dél-kelet-ázsiai rizsterményt, vagy épp a haltápként használt perui szardellaállományt is. Ugyanakkor akadnak nyertesek is, például az európai LNG-importőrök egy enyhébb tél,  az észak-amerikai síparadicsomok pedig a nagyobb havazás miatt; de ott van a francia rovarfehérjét gyártó cég, az Innovafeed is, amely a haltáppiacon tudja növelni súlyát.

A kínai napenergia megelőzi a szenet, miközben Trump épp lenyúlja Venezuela olaját

Lehet, hogy a klímaváltozás durvábbá teszi El Niñót, de a világ két szuperhatalmának energiastratégiáján nem sokat változtat. A sokak által első „elektroállamnak” nevezett Kína nagyon fura energiamixszel rendelkezik: a rohamtempóban telepített 21. századi megújuló technológiák mellett egy kifejezetten 19. századinak mondható technológia, a szénégetés látja el a kínaiakat energiával. De az irány teljesen egyértelmű: július végén először a történelemben napenergiával több áramot generáltak, mint szénnel.

Az Egyesült Államok vezetése ehhez képest továbbra is ragaszkodik a kőolajhoz, és így őszre, úgy tűnik, be is érett Trump januári rezsimlefejező akciója Venezuelában. Az El País elemzése szerint a napokban Egyesült Államok és Venezuela által bejelentett, titokban letárgyalt olajmegállapodás alapjaiban alakíthatja át a két ország kapcsolatát: Washington egy új vegyesvállalatban többségi irányítást szerezhet 17 venezuelai olajmező felett, amelyek az ország becsült 65 milliárd hordós készletének mintegy ötödét tartalmazzák, miközben az ágazatba állítólag 100 milliárd dollárnyi beruházás érkezhet. Trump ezt amerikai szempontból „ajándékként” és stratégiai lehetőségként reklámozza: az amerikai stratégiai olajtartalékok évtizedes mélyponton vannak, a közel-keleti konfliktus pedig továbbra is bizonytalanságot okoz, így a venezuelai olajhoz való preferenciális hozzáférés egyszerre szolgálhatja az amerikai elnök energia- és politikai érdekeit.

A megállapodás azonban az eddig ismert részletek szerint nemcsak gazdasági alku, hanem Venezuela politikai jövőjét hosszabb távon is befolyásoló konstrukció: a lap szerint Washington és Delcy Rodríguez ideiglenes venezuelai elnök érdekei jelenleg egybeesnek, mivel Trump olcsó venezuelai olajat, Rodríguez pedig a hatalom megtartásához szükséges amerikai támogatást és gazdasági fellendülést kaphat.

Különösen figyelemre méltó, hogy az amerikai állam – mivel a nagy olajvállalatok a politikai és gazdasági kockázatok miatt eddig vonakodtak visszatérni Venezuelába – maga válna a projekt befektetőjévé, a Pentagon stratégiai tőkehivatala pedig szerepet kapna a menedzsmentben.

A kritikusok szerint ezzel egyre nehezebb fenntartani azt az érvelést, hogy a januári amerikai katonai beavatkozás elsődleges célja a demokrácia helyreállítása volt: az olajhoz való hozzáférés sokkal inkább központi motivációnak tűnik, ami tovább ronthatja Washington latin-amerikai megítélését. Ugyanakkor az alku még messze nem tekinthető késznek: kérdéses, hogy a magáncégek ténylegesen beszállnak-e, hogyan valósulnak meg a szerződések, és mindenekelőtt az, hogy a venezuelai demokratikus átmenet és a választások sorsa miként alakul. Jelenleg ugyanis úgy tűnik, hogy a venezuelai ellenzék illegitimnek tekinti a kormányzatot, így a dealt is, közben kormányhű politikai táborban sokan az ország szuverenitásának kiárusítását látják benne.

Közben az Axios bemutatta azt a venezuelai üzletembert, a 46 éves Alejandro Betancourt-t, aki már hosszú ideje ügyködik az amerikai érdekek érvényesítésén a dél-amerikai országban, és aki ellenőrzi azt az olajcéget, amelyikbe most az amerikai kormányzat bevásárolja magát. Szóval anyagilag is kifizetődik neki eddigi politikai háttérevékenysége.

Ha mélyebben, történeti távlatban olvasnátok a venezuelai olaj politikai gazdaságtanáról, arról hogyan befolyásolta a kőolaj az ország politikájának és gazdaságának az alakulását akkor ajánljuk Alberto Garzón spanyol kutató és ex-miniszter friss, angol nyelvű elemzését. A cikkben feltűnő függőségelméletről egyébként pont az eheti külpolitikai adásunkban is szó lesz, szombaton droppol majd.

Adatközpontok tengeren innen és túl

Apropó energia… Az elmúlt egy-két év egyik legfontosabb politikai-gazdasági trendje a mesterséges intelligencia felfutása és a technológia működését lehetővé tévő adatközpont-infrastruktúra kiépítése. A nagy amerikai techcégek hétköznapi fejjel felfoghatatlan, történelmi léptékben is rekordmennyiségű pénzt fektetnek be ezekbe az adatközpontokba, amelyek a számítási kapacitást és memóriát biztosítják ahhoz, hogy mi a Claude-dal vagy a Geminivel dumcsizhassunk.

Ezeknek az adatközpontoknak elég magas az energiaigényük, ami nyomást helyez a körülöttük lévő energiahálózatra, illetve növeli a lakossági rezsit is. Az Egyesült Államokban 2026-ra fontos politikai témává vált az ügy, a novemberi félidős választásokon sok egyéni választókerület sorsáról dönthetnek ez alapján a választók. A Gallup márciusi felmérése szerint tízből hét amerikai ellenzi, hogy a környezetébe ilyen központ épüljön.

A konfliktus idén nyárra megérkezett Európába is: a felső-ausztriai Kronstorf  településen például helyiek és antikapitalista aktivisták is tiltakozásokat szerveztek a Google tervezett adatközpont-bővítése ellen. Ha a nagy techcég tervei maradéktalanul megvalósulnának, akkor maximális kihasználtság mellett a kronstorfi létesítmény energiaigénye meghaladná Bécs teljes lakosságáét. Júliusban a Milánó közelében található község, Lacchiarella lakói is hasonló tiltakozást indítottak el, az ellenállás azóta is tart.

Tilakozás Kronstorfban (Facebook)

Az ügy azért is érdekes politikai kérdés, mert az adatközpontok környezeti és energetikai terhelése kapcsán felmerülő jogos lakossági fenntartások ütköznek az európai ország techszuverenitásra vonatkozó törekvéseivel. Ausztriában, ahol egy Google-létesítmény ellen folyik a tiltakozás, ez kisebb probléma, de ott ahol európai cégek igyekeznének európai AI-infrastruktúrákat építeni (pl. Franciaországban), az előnyök és hátrányok mérlegelése megváltozhat.

Érdekes eset Brazíliáé, ahol az egy hónap múlva esedékes elnökválasztás két fő esélyese, a baloldali Luiz Inacio Lula da Silva elnök, és jobboldali kihívója, Flavio Bolsonaro, Jair Bolsonaro ex-elnök legidősebb fia egyaránt támogatják az adatközpontok kiépítését. Persze az európai helyzettel szemben, ahol ugye kifejezetten szűkös és drága az energia, Brazília bőséges megújuló energiaforrásokkal rendelkezik, az ország áramtermelésének 88%-a jelenleg is megújulókból származik.

Reméljük, izgalmasnak találtátok ezt a világpolitikai válogatásunkat is, a magyar médiában máshol nem biztos, hogy találkoztatok a legtöbb sztorival. Jövő héten újra érkezünk, addig is üdvözölnek a Partizán külpolitikai csapatának szerkesztői:

Endrey Mátyás, Kósa Levente, Nahimi Botond, Pap Szilárd és Tóth Szilárd János