Havi 250 óra munka, összefosott buszok, fizetés a béka segge alatt | Partizán Hírlevél

„Egyesével nem lehet, egyesével nem lehet eredményt elérni, [...] a közösség ereje, a közösség ereje az megkérdőjelezhetetlen.”

Két állítás, ami inkább közhelynek tűnik, nem pedig a világunkat leíró igazságnak. 

Ezért különösen fontosak azok a pillanatok, amikor ehhez hasonló mondatok egy olyan ember szájából hangzanak el, aki mögött elég erő van ahhoz, hogy be is bizonyítsa igazságtartalmukat. Hétfőn ez történt: Kaposváron mondta kameránkba egy sztrájkoló buszos – a sztrájknak pedig már másnapra meglett az eredménye: a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) az eredeti ajánlatnál jóval nagyobb béremelést tudott kiharcolni a MÁV-Volán dolgozóinak. 

A sztrájk azért is volt példátlan, mert több megyében 80% feletti részvétellel zajlott, Somogyban pedig beleállt az egész brigád.

Riportunkban két buszvezető beszél arról, hogy milyen az, amikor egy sugárban telefosott buszt kell takarítani, vagy másodállást vállalni, hogy el tudd tartani a családodat – és hogy miért szánták rá magukat végül a sztrájkra.  

Személyes történeteik nem csak róluk szólnak, hanem a sztrájkban álló, szervezett munkások, egy közösség történeteit ismerjük meg általuk. És a történeteik sem csak a személyes nehézségekről beszélnek: hanem arról is, hogy milyen rajtuk túlmutató erőt adott nekik az, hogy a SZAKSZ megszervezte a küzdelmet, és a bérharc során végig képviselte őket.

Egy-egy elkapott őszinte mondat sok esetben jobban leírja a valóságot, mint egy-egy szakértővel lefolytatott kétórás interjú: ritkán vannak ennyire beleállós riportalanyaink. És abban, hogy őket megtaláltuk, nem csak a szerencse játszott közre, hanem az is, hogy sok ezer kollégával a háta mögött mindenki könnyebb szívvel szólal meg. 

Kósa Levente, Földiák Vince