❌ Akkor van vége, amikor…
“Akkor van vége, amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit.
És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják vagy kigondolják vagy elhiszik vagy meglátják, hanem amikor vége van.”
András László verse sokszor jut eszembe egyfajta viccként, amióta a “vége van” kiszólás (a hozzá társuló, elegáns megszólítással) a politikai szállóigekincsünk része lett. De kezdem úgy látni, nem csak vicces kiszólásként működnek, hanem valóban megvilágító erővel bírnak ezek a sorok a politikában is: innen még nem látjuk a NER végét, lehetséges, hogy nagyon messze van, de az is lehetséges, hogy utólag úgy értékeljük majd: 2025-re igazából már megtörtént a fordulat.
A vers persze a szerelemről szól, de az élet különféle területeiben közös, hogy a jelen pillanat kapcsán csak a megérzéseinkre hagyatkozhatunk, tágabb perspektívából csak a múltat lehet értékelni. Egy ilyen megérzést osztott meg Ruff Bálint a hajdúböszörményi közönséggel és a Vétó nézőivel csütörtökön: azt, hogy január végére tényleg átfordulhatott a közhangulat, és többé nem a Fidesz támogatói vannak többségben az országban, ráadásul maga a közélettel való foglalkozás is felpezsdült. Nem állítjuk (ezt vegyétek komolyan, tényleg nem állítjuk!), hogy ez visszafordíthatatlan, vagy hogy biztosan azt jelenti, hogy “vége van” – de valamit azért jelent.
Azt biztosan jelenti, hogy sokak képzelőerejében megjelent az az eshetőség, hogy vége legyen a NER-nek – olyanoknak, akik korábban annak alapján alakították a politikai viselkedésüket, hogy abból indultak ki, hogy nem lehet véget vetni neki. Ésszerűbb együtt élni vele.
Ebből táplálkozik hajdúböszörményi adásunk fő témája, az úgynevezett “fideszes kiskirályok” jelensége is. Ha a NER olyan adottság, ami teljesen betölti a képzelőerőnket, akkor élhető kompromisszumnak tűnik, hogy ugyan az országban úgysem fog semmi változni, de a helyi erősember majd kijár a főúrnál egy kis pénzt a környéknek, és abból hátha jut egyméteres kilátóknál hasznosabb dologra is. Ha viszont ellenzékbe kerül a körzet, akkor jól megnézheti magát.
Ha viszont van kihívó, és a szavazók elhiszik, hogy ennél többet is remélhetnek a képviselőjüktől, akkor egyből kevésbé csábító az ilyenfajta politikai ajánlat. Ezért kell felvenni a harcot a Fidesz tartományuraival, az ő beágyazottságukkal és függelmi viszonyaival ahelyett, hogy ezeket eleve legyőzhetetlennek látnánk. Ha félnek vagy rövid távú előnyökkel befolyásolhatók is az emberek – ez csak akkor van így, ha nem hiszik el, hogy leválthatják a rendszert.
De ezzel a fajta hatalomgyakorlással szemben nem könnyű megszervezni az ellenoldalt, és erre Hajdú-Bihar 6-os körzete jó és rossz példákkal egyaránt szolgál. Ezekért is érdemes visszanézni az adást! A Vétó országjárásának pedig még egyáltalán nincs vége: februárba Szombathelyre, aztán Orosházára és Dunaújvárosba is érkezünk.
Üdvözlettel:
Endrey Mátyás
szerkesztő