top of page

Ha nem megy ésszel…

Immár hónapok óta tart a Fidesz kommunikációs kapkodása, már az is kezd nehezen követhetővé válni, hogy melyik kampányuk fut még, hogy éppen mivel próbálnak fogást találni Magyar Péteren. A tél elmúltával a “Jó hír!” kampány nyom nélkül felszívódott, az amerikai védővámok bejelentésével pedig a Trump elnökségébe vetett remények is elillanni látszanak. Mintha a tavaszi nagytakarítást is félbehagyta volna a Fidesz, a miniszterelnök ígéretével szemben húsvétra nem sikerült leszámolni a külföldről is pénzeket kapó civilekkel és újságírókkal.

A nagytakarítás elmaradását Lázár János a 444-nek adott interjújában próbálta megmagyarázni, de az indoklásnál jóval érdekesebb, hogy milyen fenyegető stílusban teszi ezt. A közlekedési miniszter megszólalása újabb példája a verbális agresszió új szintre emelésének, amit Orbán Viktor áldásával Menczer Tamás indított el tavaly, majd poloskázós beszédével maga a miniszterelnök folytatott. Az ilyen fajta megszólalások romboló hatása az elmúlt hetekben vált igazán látványossá: A Nemzet Hangja kampány aláírásgyűjtésén a Tisza Párt számos önkéntesét érte verbális, sőt fizikai erőszak, volt olyan hét, amikor szinte minden napra jutott atrocitás. A támadások miatt pedig egyre többen aggódnak, hogy ha a Fidesznek nem megy ésszel, akkor erővel fognak érvényt szerezni akaratuknak.

Emiatt döntöttünk úgy, hogy a Vétó eheti adásában a politikai erőszakkal és annak rendszerváltás utáni történetével fogunk foglalkozni. Bálint és Kamilla többek között a magyar forradalmi hagyomány és a politikai erőszak jelenlegi tabuja közötti ellentmondásról, a ‘90-es évek leszámolásairól, a 2006-os összecsapásokról és a NER-ben megjelenő erőszakról is beszéltek.

Természetesen olyan aktualitások is szóba kerültek mint Kollár Kinga egészpályás letámadása, mely a Fidesz legújabb kommunikációs csodafegyvere a tavaszi nagytakarítás kifulladása után. Ehhez a témához a Vétó mellett ajánlom Török Gábor bejegyzését, melyben bemutatja, mik a sikeres negatív kampányok azon feltételei, melyeket nem teljesít mostani támadásával a Fidesz. Emellett egy további Török Gáboros tartalomra is felhívnám az olvasó figyelmét: A Polip Egyesület rendezésében múlt héten először ült le az elemző közös beszélgetésre Ruff Bálinttal, melyet teljes egészében megtekinthettek Youtube-on.

A jövő héten a Partizán turnéjának keretében Dunaújvárosba látogat a Vétó, ha ezen élőben vennél részt, a jegyeket itt találod. Addig is a Vétó szerkesztősége nevében minden kedves olvasónak áldott és békés húsvétot kívánok!

Nagy Soma

szerkesztő

Friss bejegyzések

Velünk még mindig jobban jártok

A címbeli állítást nem mi fogalmazzuk meg magunkkal, hanem Lázár János építési és közlekedési miniszter a saját kormányával kapcsolatban....

 
 
 
Orbán, az empatikus edző

Összecsődült az újjobboldali világ az amerikai konzervatív konferencia-franchise budapesti állomására e hét csütörtökén és péntekén....

 
 
 

2 comentários

Avaliado com 0 de 5 estrelas.
Ainda sem avaliações

Adicione uma avaliação
Pete777
20 de mai.
Avaliado com 5 de 5 estrelas.

Zdravo svima! Ako tražite sajt gde su bonusi stvarno dobri, ja igram na https://vavada-srb.com/bonus/ i moram da kažem da je ovaj sajt super po pitanju plaćanja. Vavada Srb nudi jasan i bezbedan način da ubacite novac i povučete dobitak, sa puno opcija – od kartica do kriptovaluta. Na stranici „Načini Plaćanja“ sve je lepo opisano, a transakcije su brze i sigurne, što mi je baš bitno. Plus, minimalni i maksimalni iznosi su jasno navedeni, što olakšava kontrolu budžeta. Sve mi deluje profesionalno i prijatno za korisnika. Takođe mi se sviđa što se sajt redovno ažurira i da je sve uvek transparentno, pa nema neprijatnih iznenađenja.

Editado
Curtir

Dan
20 de mai.
Avaliado com 5 de 5 estrelas.

Zdravo! Tražim pouzdan onlajn kazino sa velikim bonusima i dobrom reputacijom. Važno mi je da ima brze isplate i korisničku podršku koja odgovara. Ako ste igrali u nekom dobrom kazinu, podelite svoje iskustvo. Hvala na pomoći!

Editado
Curtir
bottom of page