top of page

Öt ábrán a Fidesz totális veresége


Számos elemzőműsor foglalkozott már a Fidesz földcsuszamlásszerű vereségével, de most álljon itt pár tényadat ennek egyszerű és plasztikus alátámasztására.


Ehhez a Partizán választás napi felmérését hívjuk segítségül. Ennek keretében április 12-én 402 önkéntesünk nyolc különböző választókerületben összesen 8035 szavazóval vett fel kérdőívet. A cél nem az eredmény előrejelzése, hanem a választói magatartás megértése volt. Ezért a kérdőívben nemcsak arra kérdeztünk rá, hogy ki kire szavazott, hanem az alapvető demográfiai jellemzőkre, politikai attitűdökre és a hazai viszonyokkal kapcsolatos véleményekre is.


A községekben is a Tisza győzött


Azt már egy korábbi hírlevélben is bemutattam, hogy a mintában szereplő 8035 kitöltött kérdőív nem tekinthető minden szempontból országos reprezentatív mintának, mégis  elég pontosan leképezte az országos politikai erőviszonyokat, hiszen a Tisza Párt belföldi (de a külképviseleten és belföldi átjelentkezve leadott szavazatoktól mentes) szavazatarányát csupán 3 százalékponttal becsülte felül.





Ezzel szemben a Fidesz-KDNP támogatottságát alacsonyabbnak mutatja a felmérés a tényleges választási eredményhez képest. Ezt azonban kiküszöböli az, ha feltételezzük, hogy a pártpreferenciájukat rejtegetők (“Nem válaszol” kategória) jelentős részben a Fideszre szavaztak. 


Ennek módszertani hátteréről az előző hírlevélben hosszabban is írtam. A lényeg, hogy a nem válaszolók demográfiai jellemzői hasonlítanak a fideszes választókéra, illetve a kérdezőbiztosoknak meg kellett említeniük a bemutatkozásnál, hogy a Partizánnak készítenek felmérést, ami a fideszes választók egy részét távol tarthatta a válaszadástól. Mindezek miatt azok, akik nem árulták el, kire szavaztak, nagy magabiztossággal sorolhatók a leköszönő kormánypárt rejtőzködő szavazói közé. Viszont mivel perdöntő matematikai bizonyítékunk még nincs, így az eredményeknél végig külön jelöljük a nem válaszolókat és a Fideszt támogatókat.


A fenti ábrán látható, hogy nemi bontásban elhanyagolható a különbség, de az egyes településkategóriák is a korábbinál jóval közelebb kerültek egymáshoz a pártpreferenciák szempontjából. A főváros és a községek közt mindössze 20 százalékpontnyi a különbség, ráadásul úgy, hogy a Tisza a legkisebb településeken is több szavazatot kapott, mint a Fidesz.



Hasonló tendencia figyelhető meg az iskolázottsági kategóriáknál is, hiszen míg az érettségivel és a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknél a Tisza dupla annyi szavazót gyűjtött, mint a Fidesz, addig az érettségivel nem, de szakmával rendelkezőknél kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok. A Fidesz egyedül az alapfokú végzettséggel rendelkezők körében tudott több szavazót gyűjteni, de ott is csak 54-41 arányban.


A legmeghatározóbb elem: a generációs szakadék


Az igazán jelentős eltérések azonban a generációk között figyelhetők meg, hiszen itt a legfiatalabbak és a legidősebbek között közel 40 százalékpontnyi az eltérés. A Tisza támogatottsága a 30 év alattiak esetében közel 80 százalékos volt, míg a 65 év felettieknél “csupán” 40 százalékos. Viszont itt is az a helyzet, hogy a Fidesz a számára legkedvezőbb társadalmi csoportban is csak 54-40-re nyert. Ráadásul itt a rejtőzködő szavazók (“Nem válaszol”) adják a többletet a Fidesz számára, akik a választási vereség hatására könnyebben elbizonytalanodhatnak. Ezt láthatjuk minden bizonnyal a legutóbbi Medián-felmérésben is.



A többi korcsoportban pedig egyértelmű Tisza-előny látható, így korántsem igaz Orbán Viktor állítása, miszerint a határ valahol a 40 év alattiak és felettiek között húzódik. Ezt a leköszönt miniszterelnöki mondatot már Szabó Andrea is kritika tárgyává tette, hiszen az ő korábbi felmérései alapján a határ valahol 58 év körül van. A Partizán választás napi felmérése pedig azt mutatja, hogy április 12-ére ez is eltolódott, mégpedig 65 évre.



Pont azokban a körzetekben csökkent a leginkább a Fidesz, ahol a korábban a legerősebb volt


Az alábbi térkép mutatja a leglátványosabban, hogy a Tisza miért volt képes a  kétharmados mandátumtöbbséget is jelentősen meghaladni. Ezen az látható, hogy a Fidesz támogatottsága mely választókerületekben csökkent leginkább a 2024-es eredményekhez viszonyítva: éppen azokban, ahol korábban (és most is) a legjobb teljesítményt nyújtotta. A Tisza tehát a legnagyobb fideszes erőközpontokban faragta a legtöbbet ellenfele támogatottságából. 



Friss bejegyzések

Elsőszavazók: fölényes Tisza-győzelem

A Partizán Adatpont országjárásra indul, melynek keretén belül Kovalcsik Tamás több városban élő rendezvényeken fogja bemutatni a 2026-os országgyűlési választások és a Partizán választás napi felméré

 
 
Honnan jöttek a Tisza szavazói?

A Partizán Adatpont országjárásra indul, melynek keretén belül Kovalcsik Tamás több városban élő rendezvényeken fogja bemutatni a 2026-os országgyűlési választások és a Partizán választás napi felméré

 
 
bottom of page