Békebiznisz

Feledy Botond
5 nappal ezelőtt
8 perc olvasás

Sziasztok!

Kádár János hat moszkvai utazását Orbán Viktor a 15. Putyin-találkozóval trompfolta magasan, ráadásul feleannyi idő alatt. De ez már kevésbé volt meglepő önmagában, mint az a kiszivárogtatott lehallgatás, amelyből kiderült, hogy Steve Witkoff, Trump orosz főközvetítője végeredményben nem az amerikai nemzetbiztonságot, hanem egy szűkebb kör üzleti érdekét segíti. Egy pillanatra dőljünk hátra és merüljünk el ebben: vajon mit jelentenek az események és mi történt valójában? Ez részben egy külpolitikai elemző elszámolása is lesz saját magával, úgyhogy finoman olvassátok.

Ahogy azt múlt héten alaposan megzenésítettem – és hát nem a tavasz, inkább az ősz lett A négy évszakból –, az EU27-ek küzdenek, hogy legalább a tárgyalóasztalhoz bekiabálhassanak. Az európai vezetők igyekeztek valahogy – bárhogy – megszakítani az orosz–amerikai közeledést, hiszen az sem az ukrán, sem az uniós érdeket nem vette figyelembe. Persze múlt és most hétvégén is csiszolgattak kicsit az eredetileg 28 pontos orosz béketerven, amelyet az USA kezébe adtak a Kreml részéről, de ez közel sem jelent már érdemi áttörést.

Feltehetőleg egy európai titkosszolgálattól szivárgott ki néhány részlet (!) azokból a felvételekből, amelyek részben Witkoff és az orosz tárgyalók, illetve maguk az oroszok közt készültek, feltehetőleg orosz területen, védett kommunikációs vonalakon. Ez utóbbinak azért van jelentősége, mert ha egy szolgálat ilyet kitesz az ablakba és ezáltal kiderül, hogy a titkosnak vélt vonalak nem is olyan titkosak, úgy rögtön nekifognak a rések betapasztásának, ezúttal az orosz oldalon.
Tehát Európában volt olyan döntéshozó, aki inkább bedobta a Witkoff-felvételeket azon az áron is, hogy kockáztatja a későbbi lehallgatások kivitelezését. Ez mutatja a helyzet súlyosságát. Másfelől pedig egy pillanatra veregessük háton az öreg kontinens néhány dörzsöltebb játékosát gondolatban, hiszen csak kiderült, hogy az európai szolgálatok is ott vannak, és a politikai manőverezésben is volt bátorság.

A Witkoff-legyintés

Az egy másik kérdés, hogy Trump lényegében csak legyintett az egész szivárogtatásra. Feltehetőleg őszintén nem lepte meg, hogy régi bizalmasa, Witkoff hogyan viselkedik és mit gondol. Ő maga is így jár el, ez egy kör, egy mentalitás, alighanem egy célon dolgoznak. Itt ütközik ki igazán a világnézetek közti radikális különbség az Atlanti-óceán két oldalán. Most ezt ízlelgessük kicsit, mert ennek bizony teret kell engedni, hogy az év végére igencsak kifacsart mentális térképünkre vastag betűkkel felkarcoljuk:

Az USA jelenlegi vezetése tényleg teljesen tranzakcionális alapon közelíti meg a nemzetközi kapcsolatokat, nem tekinti érvényesnek a korábbi adminisztrációk által hozott döntéseket magára nézve, szabadon alakítja a külpolitikáját a business as usual mentén.
Trump visszahozta azt a nagyhatalmi politizálást, amelyet a történelemkönyvekbe szántunk még pár éve, vagyis a rövid távú tranzakciókat és teljesen értékmentesített döntéseket. Civilizációsan sincs kapcsolódás, holott erre külön elméleti iskola épült a nemzetközi kapcsolatokban, a konstruktivizmus jegyében. Ez kuka. Kanadát a szomszédjában és Európát az orosz sztyeppék szélén ugyanúgy cserben tudja hagyni egyik napról a másikra a Trump II. megközelítése.
A Witkoff-pillanat tehát úgy vonulhat be a történelembe, mint amikor minden lepel lehullott a nagyhatalmi politizálásról, és a maga pőreségében megjelent, hogy az ingatlanmágnás elnök és befektető társa tényleg bizniszből űzik a diplomáciát.
Európa tragédiája, hogy nem készült fel erre a tranzakcionális adok-kapok történetre, mert védelmét az USA-nak szervezte ki, míg iparának nem elhanyagolható része masszív kínai függőségbe került. Mostanra kiderült (azért nem lepődtünk meg), hogy egyik sem karitatív szervezet. Kis harcias reakcióra azért telt az európai NATO-tagoktól.

Nem most indult ez. Az USA sose tekintett el érdekei kemény érvényesítésétől, legfeljebb adott a látványra is, és támogatott értékalapú kezdeményezéseket, multilaterális fórumokat, szövetségesi költségeket. Az első Witkoff-pillanatként értékelhető esemény az iraki háború megindítása volt, több szakértő már ott meghúzta a vészharangot, hogy visszatértünk a háborúk korába. Mások ezt már az 1999-es, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által jóvá nem hagyott, Jugoszlávia elleni légicsapások számlájára írják.

Jó intellektuális vitatéma, hogy vajon volt-e egyáltalán valódi békés pillanata a világtörténelemnek érdemi módon 1989 után. A lényeg viszont az, hogy azt hittük, hogy volt! A percepció meghatározta a tudatot. A fukuyamai illúziót, miszerint győztek a demokráciák, és ezáltal a megerősödött hitet, hogy halad a világ fejlődése, egy generáció – köztük én is – magáévá tette. De sem idősebb, sem fiatalabb olvasóknak nem biztos, hogy ez természetes axióma.
A száheli puccsok, az afgán tragédia, a brutális szudáni és jemeni polgárháborúk, a kínai kommunisták kegyetlensége, junták a világ számos pontján és a demokratikus kísérletek autokratizálódása: nem kivétel, hanem visszatérés a történelem rendes kerékvágásába. Eddig éltünk fejben egy kivételes korszakban, amikor nagyjából 1990 és 2019 között volt egy szűk három évtized, amikor fél szemünket becsukva ugyan, de hihető volt, hogy jobb lesz. Hogy valahogy mindig lesz jobb.
Ezzel szemben a valóság az, hogy az emberi társadalmak hierarchikus alapállása felé való újrarendeződésben vagyunk, egy rövid, a világ szerencsésebb helyein kb. 70 évet kitevő kísérlet után.

Ha szeretnéd ezt az európai térvesztést megérteni a globális klímapolitikában, akkor hallgasd meg a Birodalom podcast új adását Pap Szilárddal és velem, ahol megbeszéljük a COP30 árnyékában, hogyan áll ez a geopolitikai verseny az USA, Kína és az EU közt.

Most, hogy újrakereteztük a világtörténelem körülöttünk való folyását, nézzünk rá a konkrétumokra.

Trumpék üzletelni akarnak az oroszokkal. Jared Kushner és Witkoff keddi moszkvai látogatása is ezt igazolja (érdemi eredményei a jövő heti levélbe csúsznak, mert leadásig nem tudjuk meg őket). A Kremlnek ez rögtön három dologra is felhasználható. Nemcsak a szokásos időhúzásra, amivel igyekszik az új energetikai szankciók bevezetését lassítani az USA oldalon, hanem arra is, hogy megossza az amerikai–európai vonalakat. Hiszen már nem az európai biztonsági struktúráról akar Putyin tárgyalni, mint 2021 telén, teljesen és nagy örömmel lehagyja az európaiakat. Harmadrészt ott a lefoglalt orosz vagyon Belgiumban, amely felhasználásáról a 27-eknek eddig nem sikerült megegyezni, bár még karácsony előtt egyszer nekifutnak. De a Kreml szempontjából ha bárhogyan is sikerülne amerikai–orosz közös befektetéseket finanszírozni – márpedig a lefoglalt orosz vagyon gyanús, hogy ebbe az irányba mehet, ha nem elég gyors az EU –, az nyilván sokkal előnyösebb lenne. Mindenesetre ez is egy tüske a köröm alá Európának.
Orbánék üzletelni akarnak az oroszokkal. Az orosz érdekeltségekkel rendelkező országokat végigjárták, Szerbia, Románia és Bulgária is kapott magyar delegációt. Itt van szankcionált orosz cégeknek érdekeltsége, amelyek kivásárlásában a magyar kormányfő és így a MOL is érdekelt lett, a szerbiai NIS-re tettek is ajánlatot. Van közel-keleti versenytárs is.
Magyar szempontból nem mindegy, hogy itt ki tesz kinek szívességet. Az egyik olvasat szerint a maffiafőnök (Putyin) engedi meg közép-európai emberének, hogy a nagyok vagyonmenedzsmentjéből vállaljon valamit. Ezért cserébe minden ukrán törekvés további uniós blokkolását kérheti, ami már az USA álláspontjával sem megy szembe. A másik olvasatban a MOL-felvásárlás segítheti az EU-n belüli orosz eszközmozgatásokat, és ezzel a Karmelita szerez pontot a Kremlben. (Figyeljünk, itt az új „K. u. K.”!)

A drónháború

Az ukrán fővárosban lemondott Zelenszkij kabinetfőnöke, Andrij Jermak, akinél már házkutatást is tartottak. A belső politikai újrahuzalozás zajlik, párhuzamosan a frontvonalon való változással. A drónháborúban először került érezhető fölénybe az orosz oldal. Technikailag sokáig ügyesen kimanőverezte magát az ukrán sereg kevesebb eszközzel is, de mostanra az oroszok mennyiségi fölénye minőségibe csapott át, és a jelentések szerint Pokrovszk körül 10:1 a drónok aránya az oroszok javára.

Az orosz drónfejlesztés az olcsó modellek irányába mozdult el, FPV-drónokat már kisebb drón „anyahajók”, vagyis rögzített szárnyú drónok visznek előre, hogy aztán ott engedjék el az addig rakományként utazó kisebb FPV-drónokat. A legcsúnyább trükkök egyike, hogy néha sikerül mélyen az ukrán hátországban elengedni drónokat, így a frontvonal felé haladnak, pont úgy, mint az ukrán drónok, tehát az elhárítók nem feltétlen veszik észre rögtön, hogy orosz eszközökről van szó.
A másik kihívás, hogy az oroszok kifejezetten rámentek az ukrán drónkezelők támadására, nehezítve az ukrán elhárítást és támadást, illetve effektív ritkítva a drónpilótákat. A kisebb hatótávolságú drónokat a frontvonal közeléből röptetik, tehát elérhető, sebezhető a személyzet (nem úgy, mint az Eye in the Sky brit filmben, ahol néha sok ezer kilométerről pilótáskodtak). Ezzel párhuzamosan a front mögötti ukrán ellátási útvonalakat kezdték el hiperaktívan megzavarni az oroszok, a fronton lévő egységek ellátásbiztonságát jelentősen kockáztatva.
Az sem véletlen, hogy a kínaiak most mentek előre és vásárolták be magukat az egyik orosz dróngyártóba.
Mindezzel együtt a pokrovszki áttörés egyelőre úgy tűnik, inkább Geraszimov győzelmi propagandájában létezik, és sok szempontból inkább egy második Bahmut látszik: a város megtartása stratégiai ukrán veszteségeket kockáztat, viszont most elengedni kifejezetten Putyin kezébe játszana.

Lengyel–német újrabarátkozási kísérlet

Miközben a lengyel elnök, a PiS által támogatott Nawrocki nem győzte Orbán moszkvai útja miatt lemondani a héten esedékes kétoldalú találkozóját a magyar kormányfővel, a lengyel miniszterelnök Berlinbe utazott, hogy megpróbálja a lehetetlent: visszaállítani a kerékvágásba a német–lengyel kapcsolatokat. Hogy ezek hol siklottak ki? Kaczyńskiékhoz hasonlóan Tusk is kártérítést akar a németektől a második világháborús károkért, bár ez sem volt akadálya annak, hogy Kaczyński pártja német bábként csúfolja Tuskot felmenői miatt. A kétoldalú kapcsolatokban komolyabb nehezék, hogy Varsó nem adta ki azt az ukrán férfit, akit az Északi Áramlat felrobbantásával kapcsolatba hoztak. A németek pedig a belső schengeni határ ellenére ellenőrizgetik a lengyelek felől érkező forgalmat. Szóval az alaphangulat adott volt a Tusk–Merz találkozóra.

A végkifejlet egy 2026-ra tervezett védelmi megállapodás lett, tehát a két kormányfő kihozta a legtöbbet a kapcsolatból, hiszen ha valamiben, most egyetértenek végre a keleti végek védelmének szükségességében. Az eredeti 28 pontos ~~amerikai~~ orosz béketerv ugyanis megijesztette a lengyel politikai elitet, hogy az USA akár őket is simán eldobja, ha üzleti érdekei úgy kívánják.

Dobogós szavak forraltborozáshoz

Mérges emojik, kommenthuszárkodás, okoskodás: a rage bait lett az év szava az Oxford University Press szerint. A rage bait olyan tartalom, amelyet szándékosan azért készítenek, hogy felháborítsák és reakcióra késztessék a közönséget. A kifejezés használata az elmúlt évben háromszorosára nőtt, ami szépen mutatja, hogy merre változik a közösségi médiakörnyezetünk. A dobogós szavak az aura farming és a biohack lettek, tavaly a brain rot, tavalyelőtt a rizz nyert – az ünnepek közeledtével érdemes felkészülni, hogy szót értsünk az ifjabb generációkkal.

Magyart temettek Kijevben

Győri Boldizsár mint a külpolitikai újságírás friss ereje csillogtatta meg tehetségét ukrán riportjában. Az első magyarországi magyar katona kijevi temetéséről készült beszámolója ajánlott olvasmány. Tokár Gézától pedig a nem várt szlovákiai fordulat rövid elemzését lehet elolvasni, miszerint a liberális PS párt bedobta, hogy hajlandó lenne a Benes-dekrétumok ügyével foglalkozni a felvidéki magyar szavazatok begyűjtése végett.

November 25. volt a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja. Szomorú tény, hogy ettől a céltól nagyon messze járunk, nézzük, mire futotta.

Az olasz kormány külön büntetőjogi kategóriának nyilvánította a nőgyilkosságot, miután az elmúlt nagyjából két évben jelentős figyelmet kapott a megemelkedett esetek száma. Két hete az olasz parlament alsóháza (és októberben a francia is!) megszavazta, hogy a megerőszakolás definíciójába beletartozzon minden egyértelmű beleegyezés nélkül történő szex – mindkét lépést támogatta a kormánykoalíció és az ellenzék is, bár a Matteo Salvini-féle Liga akasztja az utóbbi elfogadását a szenátusban.
Az autóbalesetekben a nők nagyobb veszélynek vannak kitéve, többek között azért, mert a járműtesztekkor férfiakat mintázó bábukat használnak – tehát a biztonsági intézkedések rájuk vannak tervezve. Az amerikai kormány most mutatta be először női bábumodelljét, amely alacsonyabb, anatómiailag pontos csontvázszerkezettel és izomellenállással rendelkezik, és több érzékelővel van ellátva az ütközések észlelésére. Európában is léteznek ilyen tervek, de világszinten még nincs meg rá a megfelelő szabályozás: a férfi modell a sztenderd.

Végül érdemes egy pillantást vetni a Trump által bevédett politikai vezetőkre, fél szemmel a magyar választásra is tekintve.

Netanjahu Trump levele után maga is írásban fordult Herzog izraeli államfőhöz kegyelemért a vele szemben folyó eljárásban. Mondjuk lehet, hogy hamarabb véget érnének a közel-keleti konfliktusok, ha Bibi nem háborúba menekül az eljárások elől.
A Fülöp-szigeteken Marcos Jr. önpuccsra készülhet, hogy megmentse hatalmát, miközben testvére is épp kábítószer-használattal vádolja, alelnöktársa, az előző elnök lánya pedig szintén beleállt. Csakhogy Marcos stabil amerikai szövetséges, úgyhogy aligha engedik el a kezét.
Az argentin után most a hondurasi választásba szólt bele Trump, ahol szintén közölte, hogy megvonja az amerikai támogatást, ha Nasry Asfura nem győz, és hozzátette, hogy kegyelmet ad Juan Orlando Hernandez volt elnöknek, Asfura Nemzeti Pártja tagjának, aki jelenleg 45 éves börtönbüntetését tölti kábítószer-csempészetért. Hernandez, a Sinaloa kartell tagja, akinek több bizonyított kapcsolata van a kábítószer-kereskedelemmel, mint Nicolas Madurónak valaha is lesz, mégis megbízható ideológiai szövetségesnek számított, hasonló evangelikalista támogatói bázissal, mint Trump. Költői kérdés: a pénzügyi védőpajzs vajon csak pénzügyi lesz Budapest esetében?

Jó forraltboros estéket az első adventi hétre,

Botond