top of page
Régen valóban minden jobb volt?
Visszatérő kritika a választási rendszer 2011-es átalakításával kapcsolatban, hogy a Fidesz által megalkotott rendszer aránytalanul jutalmazza a győztes pártot. A Fidesz listája valóban úgy szerzett háromszor is kétharmados többséget a parlamentben, hogy az országos támogatottsága csak egyszer haladta meg az 50 százalékot, 2014-ben pedig nem érte el a 45 százalékot sem. Az viszont már a múlt homályába vész, hogy a 2011 előtti választási rendszer is meglehetősen torzított a gy
Kovalcsik Tamás
jan. 22.5 perc olvasás
A jó jelölt nem felülmúlja, hanem erősíti a pártját
Amikor az egyéni képviselőjelölteket értékelik a nyilvánosságban, rendre csak az a szempont merül fel, hogy jobban vagy rosszabbul teljesítenek-e a saját pártlistájuknál. Ezt akár még dicséretnek is vehetném, hiszen idén márciusban ebben a cikkben én is számba vettem azokat az egyéni jelölteket, akik a rendszerváltozás óta legalább 5 százalékponttal felülmúlták a pártjuk listás eredményét. A tendenciát azonban már abban az írásban is jeleztem: míg a ‘90-es években számos
Kovalcsik Tamás
2025. dec. 18.7 perc olvasás
Mennyit számítanak a levélszavazatok?
Az országgyűlési választások egyik fontos és vitatott eleme a levélszavazás intézménye, amelyre az ellenzéki közvélemény egy nem elhanyagolható része a Fidesz egyik választási csalásaként tekint. Ez a tévhit azonban több szempontból sem állja meg a helyét. Ebben az elemzésben a levélszavazatok rendszerét és azok választási eredményekre gyakorolt konkrét hatását mutatom be. Magyarországon a 2014-es országgyűlési választás óta a hazai lakcímmel nem rendelkező állampolgárok levé
Kovalcsik Tamás
2025. dec. 11.4 perc olvasás
Min múlik, hogy mennyire fideszes a környéked?
A politikai nézeteinket és a pártokhoz való kötődéseinket számos olyan tényező befolyásolja, amelyre elsőre nem is gondolnánk. A közvéleményt kutató intézetek folyamatosan próbálják azon társadalmi jellemzők alapján megmutatni a választókorú lakosság pártpreferenciáit, melyek a leginkább meghatározhatják azokat. A valóságban azonban ennél jóval több tényező hat arra, hogy végül kire adjuk le a voksainkat. Mindemellett ráadásul nem csak a személyes társadalmi helyzet, hanem a
Kovalcsik Tamás
2025. dec. 4.6 perc olvasás
Vannak-e hazánkban valódi billegő kerületek?
Magyarország esetében kevésbé értelmezhetőek az Egyesült Államokból importált csatatér- vagy billegő körzet kifejezések, hiszen mind a politikai- és társadalmi berendezkedésünk, mind a választási rendszerünk tökéletesen eltér a tengeren túliaktól. Ennek ellenére a hazai választási kampányok alkalmával a különböző stúdiókban is rendre előkerülnek ezek a fogalmak. A jelen elemzésben azt járom körbe, hogy értelmezhető-e, és ha igen akkor egyáltalán létezik-e a magyar viszonyok k
Kovalcsik Tamás
2025. nov. 27.6 perc olvasás
bottom of page


