A jó jelölt nem felülmúlja, hanem erősíti a pártját

Amikor az egyéni képviselőjelölteket értékelik a nyilvánosságban, rendre csak az a szempont merül fel,  hogy jobban vagy rosszabbul teljesítenek-e a saját pártlistájuknál.  Ezt akár még dicséretnek is vehetném, hiszen idén márciusban ebben a cikkben én is számba vettem azokat az egyéni jelölteket, akik a rendszerváltozás óta legalább 5 százalékponttal felülmúlták a pártjuk listás eredményét.  A tendenciát azonban már abban az írásban is jeleztem: míg a ‘90-es években számos helyben népszerű jelölt támogatottsága jóval meghaladta a pártjáét, addig a 2000-es évektől kezdve az ilyen politikusok száma folyamatosan csökken.

Nem arról van szó, hogy az egyéni jelöltek ma már ne lennének fontosak, inkább csak megváltozott a szerepük. Jó teljesítményük nemcsak abban mutatkozhat meg, ha népszerűbbek a pártjuknál, hanem abban is, ha képesek helyben növelni a pártjuk támogatottságát.

Ebben az elemzésben amellett fogok érvelni, hogy ez utóbbi képességük akár még fontosabb is lehet az előbbinél, de részben azért is beszélünk erről kevesebbet a nyilvánosságban, mert szinte lehetetlen pontosan mérni azt, hogy milyen mértékben járul hozzá az egyéni jelölt a pártja támogatottság-növekedéséhez.

A listás szavazatok fontossága

A 2026-os választás az egyéni kerületekben fog eldőlni – hangzik el szinte minden politikai kibeszélőműsorban, nem véletlenül –, hiszen az abból származó 106 egyéni mandátum többségben van a 199 fős törvényhozásban. Ráadásul a modellezések alapján a választókerületek  harmadában 5 százalékpontnál kisebb lesz a különbség a Fidesz és a Tisza között. Ezekben a kerületekben pár száz vagy akár még kevesebb szavazat is dönthet.

Ezzel együtt a közvélemény általában azt a pártot tartja a választás győztesének, amelyik a legtöbb listás szavazatot kapja. Egyedül 1998-ban született ezzel ellentétes eredmény, amikor a legtöbb szavazatot az MSZP listája kapta, mégis a Fidesz tudott kormányt alakítani, mivel a vele koalícióra lépő jobboldali pártokkal már több mandátuma volt, mint a liberális-szocialista pártoknak. A mostani, kétosztatú politikai térben azonban a magasabb listás támogatottság mindenképp erősíti a választási győzelem legitimitását.

Továbbra is a mandátumok közel fele – a nemzetiségi képviselők számától függően 91-92-93 – származik listás szavazatokból, így kiélezett helyzetben korántsem mindegy, hogyan teljesítenek a pártok a második számú szavazólapon. 

Ebben egy jól beágyazott jelölt is segíthet, ha nemcsak saját magát, hanem a pártját is népszerűsíti. Ez már önmagában megtörténik abban az esetben, ha korábban inaktív szavazókat szólít meg, de azzal tudja leginkább segíteni saját magát és a politikai közösségét, ha más pártok támogatóit is képes elcsábítani.

De ha ez ennyire fontos ismérve a jó jelölteknek, miért nem foglalkozunk vele többet? Azért, mert rendkívül nehéz megmérni, hogy egy egyéni jelölt hány új szavazót szerzett a pártjának. Ha ugyanis egy párt támogatottsága két választás között növekszik az adott kerületben, az számos egyéb tényező eredménye is lehet: az ellenfél pártja valamilyen botrányba keveredik, egy országos ügy jobban megszólítja az ott élőket, stb.

Az adott képviselő jó teljesítménye akkor látszik egyértelműen, ha egy párt támogatottsága két választás között jelentősen növekszik, mégpedig úgy, hogy ez a növekmény egyértelműen felülírja az országos tendenciákat, és a hatás kerülethatárokon belül marad. Az elmúlt négy országgyűlési választás eredményeit alapul véve most megpróbálom sorra venni, kik voltak  a pártjuk számára leghasznosabb egyéni képviselők az elmúlt évtizedben.

A régi balos motorosok: Hiszékeny és Oláh

A következő térképen a 2010-es MSZP és a 2014-es MSZP-Együtt-DK-PM-MLP pártszövetség listáinak települési különbségei látszódnak. Fehér vonallal vannak jelölve a már 2014-ben használt új kerületi határok. Ezek alapján látszik, hogy a baloldal a legtöbb településen képes volt növelni a támogatottságát a 2010-es összeomlásához képest. Az akkori 19,3 százalékos támogatottságukat ugyanis 25,6 százalékra tudták feltornázni. Az országosnál jelentősebb növekedés azonban csak a fővárosban, pár megyeszékhelyen (Nyíregyháza 01 – Jeszenszki András, Debrecen 01 – Szegedi István és Szeged 01 – Szabó Sándor), valamint elszórtan pár kisebb településen volt jellemző. 

A legtöbb kerület, ahol 2014-re jól teljesített a baloldal, a fővárosban helyezkedik el. Ezek közül az 5-ös, a 7-es és a 3-as emelkedik ki, hiszen itt a növekedés dupla akkora volt, mint az országos átlag. Az első kettőben győzött is Oláh Lajos, illetve Hiszékeny Dezső, viszont a harmadikban Bauer Tamás még így is lemaradt 11 százalékponttal Fónagy Jánostól. A fővárosi agglomerációban pedig az érdi 1-es, a Dunakeszi központú 5-ös és a Budakeszi központú 2-es kerületekben haladta meg a baloldali lista növekménye a 10 százalékpontot.

Felmerül azonban a kérdés, hogy a növekedés mekkora része származik az adott egyéni képviselő munkájából és mennyi abból, hogy a fővárosi baloldali szavazók (akik 2010 előtt azért nagy többségben voltak) tőlük függetlenül újra aktivizálták magukat. Erre részben választ adnak az alacsonyabb szintű (szavazóköri) kutatások: új szavazók pont az egyéniben amúgy vesztes Bauer Tamás körzetében érkeztek a baloldalhoz, míg az 5-ös és a 7-es kerületben inkább reaktiváció történt.

A szavazók indokai azonban ezekből az adatokból továbbra sem olvashatók ki, így az egyéni jelöltek teljesítményére pontos szám nem adható. Az azonban biztosan kijelenthető, hogy ehhez a növekedéshez valamilyen mértékben a fővárosi baloldali képviselők is hozzájárultak.

Akik sokat hoztak a Jobbiknak: Ander Balázs, Vona Gábor

A Jobbik szintén 6 százalékpont körüli növekedést tudott elérni 2010-ről 2014-re, ám (ellentétben a baloldallal) ez számukra nem a gettósodás, hanem a kiegyenlítődés irányába hatott. 2010-ben ugyanis a Jobbik még Északkelet-Magyarországról gyűjtötte a legtöbb szavazóját, ahol a cigány-magyar együttélés problémája akkoriban a legégetőbb volt. A lenti térképen pedig pont az látszik, hogy a szélsőjobboldali párt a legtöbb új szavazóját pont az ország nyugati részében gyűjtötte.

A legnagyobb (közel 11 százalékpontos) növekedés a Somogy megyei 2-es választókerületben történt, ahol jobbikos színekben Ander Balázs indult. Ez ráadásul azt jelentette, hogy egy 2010-ben még helyben 14 százalékos párt tudott 26 százalék fölé nőni. Nem ilyen mértékben, de jelentőset növekedtek a környező körzetek is: a Zala 3-as (Nagykanizsa), a Somogy 3-as (Marcali), a Somogy 1-es (Kaposvár) és a Zala 2-es (Keszthely) körzetekben is 8 százalékpont felett növekedett a Jobbik támogatottsága.

Itt azonban újfent felmerül a kérdés, hogy a Jobbiknak sikerült-e nagyon jó jelölteket találni ebben a térségben, vagy a párt valamilyen országos üzenetére rezonáltak jobban a helyiek.  Ebben az esetben nagyobb bizonyossággal mondhatjuk, hogy  az előbbiről van szó, hiszen Ander Balázs a párt országosan ismert politikusa, 2014-től országgyűlési képviselője volt, aki a 2010-es önkormányzati választásokon csatlakozott a párt frontvonalához. Ráadásul a helyi közéletnek ma is meghatározó arca, hiszen felesége, Anderné Röszler Erikát a körzet központjának, Barcsnak a polgármesterévé választották tavaly júniusban.

Az észak-magyarországi térségben a Jobbik egyedül a Heves 2-esben tudott jelentősen (24%-ról 32%-ra) előrelépni, ahol maga a pártelnök, Vona Gábor indult egyéni jelöltként. A párt vezetőjeként valószínűleg könnyebben tudta a személye mellett a pártot is elfogadtatni a helyiek körében.

A Jobbik 2014 és 2018 között Vona Gábor vezetésével középre húzódott, ami számos elemző szerint nem volt sikeres, hiszen nem tudta növelni a támogatottságát, sőt 2014-hez képest 1,2 százalékponttal visszaesett. Ezt a képet azonban némiképp árnyalja, hogy a következő térkép alapján a Jobbik támogatottságának térszerkezete jelentősen átalakult: míg a nagyobb városokban, a várostérségi és agglomerációs zónákban, illetve Komárom-Esztergom megyében és a Balaton térségében növelni tudta a támogatottságát, addig a legkisebb településeken visszaesett. Tehát az irányváltás meghozta a gyümölcsét, hiszen a fejlettebb régiókban növekedni tudtak, viszont körülbelül ugyanannyi szavazót el is vesztettek a legkisebb településeken.

A nagy társadalmi és térbeli összefüggések mellett legalább öt lokális kivétel figyelhető meg a térképen, ami vagy a Jobbik jelöltjeinek jó teljesítményével, vagy az ellenfél hitelének kicsorbulásával magyarázható. Az első a már korábban is emlegetett Ander Balázs-féle barcsi választókerület az ország délnyugati részén: míg a környezetében lévő kerületekben mindenhol visszaesett a Jobbik, addig Somogy 2-ben még 1,2 százalékponttal növekedett is.

A másik ilyen kerület a Fejér megyei 4-es, ahol Pintér Tamás meg is szerezte az egyéni mandátumot a Jobbiknak. A veszprémi 3-as kerületben pedig az inkumbens Rig Lajos tudta listán is növelni a párt támogatottságát. Délkelet-Magyarországon szigetszerűen zöld az orosházi választókerület, ahol viszont ez az eredmény inkább a fideszes Simonka György népszerűtlenségének volt köszönhető. Az egyéni mandátumot így is Simonka nyerte, viszont Szabó Ervin jobbikos jelölt képes volt a vele szemben kialakult elégedetlenséget a Jobbik listájára csatornázni egy eredetileg szocialista hagyományokkal rendelkező térségben.

Az LMP sem csak budapesti párt volt: Szél Bernadett, Köteles László

A mából visszatekintve nehezen elképzelhető, de az LMP-nek is voltak, akár a fővároson kívüli kerületekben is meglehetősen erős jelöltjei. Sőt, akik érdemben hozzá tudtak tenni a pártjuk támogatottságához, mindannyian Budapesten kívül indultak. A legsikeresebb ebből a szempontból Szél Bernadett a Pest 2-es választókerületben, ahol 6 százalékponttal növelte a zöld párt helyi támogatottságát. Mellette a Pest 6-osban Lengyel Szilvia, a Tolna 1-esben Hadházy Ákos, a Borsod 5-ösben (az azóta már sajnos elhunyt) Köteles László tudta majdnem duplájára növelni helyben az LMP támogatottságát.

Köteles László egyébként Komlóska polgármestere volt 1994 és 2019 között, így a zöld párt egy helyben már korábban beágyazott erős embert tudott igazolni. Végül ez is csak alig 13 százalékos eredményre volt elég, mint ahogyan a többiek sem tudtak egyéni mandátumot szerezni a jó szereplés ellenére sem.

A fideszes csúcsjelöltek a helyükön maradnak

A Fidesz támogatottság-változásában meglátni az egyéni teljesítményeket két szempontból is nehéz: egyrészt az egész párt és a kampánygépezet rendkívül központosítottan működik, így nagyon nehezen elválasztható a jelölt személyéből és a központi utasítás végrehajtásából származó előny. Másrészt a Fidesz az utóbbi évtizedben valóban tudott olyan országosan is erős üzenetekkel operálni, amely nagyon sikeresen tudott megszólítani bizonyos választói csoportokat, például a kistelepülésen élőket vagy az alacsonyabban iskolázottakat.

Mindazonáltal egyáltalán nem függetleníthető a kistelepüléseken megfigyelhető támogatottság-növekedés attól, hogy a Fidesz képviselői ezeken a helyeken nemcsak kampányidőszakban, hanem a teljes ciklusban folyamatosan jelen voltak.

A legnagyobb növekedést Északkelet-Magyarországon érte el a Fidesz listája, ezen belül is a Heves 3-as (hatvani – Szabó Zsolt), a Nógrád 1-es (salgótarjáni – Becsó Károly), a szabolcsi 3-as (kisvárdai – Seszták Miklós) és 6-os (nyírbátori – Simon Miklós), valamint a borsodi 3-as (ózdi – Riz Gábor) kerületekben volt 9 százalékpont felett a támogatottság-változás. Közülük egyedül a 71 éves Riz Gáborról tudjuk, hogy jövőre nem indul újra a tisztségért.

Ezekben a kerületekben a Fidesz 2018 és 2022 között is tudott növekedni további 9-10 százalékponttal, ráadásul melléjük olyan kerületek is felsorakoztak, mint a borsodi 4-es (Kazincbarcika – Demeter Zoltán) és 5-ös (Sátoraljaújhely – Hörcsik Richárd), a Hajdú-Bihar megyei 4-es (Berettyóújfalu – Vitányi István), illetve a szabolcsi 2-es (Nyíregyháza – Vinnai Győző). Mindezek mellett a szigetvári kerületben Nagy Csaba, a tiszaújvárosiban Koncz Zsófia és a gyöngyösiben a drogügyi kormánybiztos, Horváth László is 9 százalékpontnál jelentősebben növelte a Fidesz lista támogatottságát, bár  az ő esetükben sem tudjuk biztosan elkülöníteni az egyéni- és a pártteljesítményt.

Az utóbb felsoroltak közül csak Hörcsikről szólnak olyan hírek, hogy a pártközpont mást indítana helyette, miközben Kubatov Gábor szerint az egyéni képviselők 40 százaléka lesz új. Úgy tűnik tehát, hogy a Fidesz a párt listáját leginkább húzó jelöltjeinek túlnyomó többségét azért a helyén hagyja.

Kovalcsik Tamás

Szerkesztő, adatelemző

Választási Földrajz