Lecsúszunk a világszínpadról

Sziasztok! 

Majdnem egy pénteki különkiadásig jutottam gondolatban, amikor Volodimir Zelenszkij még tévébeszédben is elkezdte felkészíteni az ukrán lakosságot az amerikai–orosz ultimátumra. Végül az események fordulatot vettek a hétvégén, számos ellentmondó nyilatkozattal, de a lényeg, hogy Trump maga is kimondta, hogy még módosítanak a 28 pontos tervén. Mielőtt belemegyünk pár érdekes részletbe, azért az öreg kontinensről – Európából – nézve ezt a január 20. óta kibontakozó geopolitikai drámát, rögzítsünk pár dolgot.

A BBC Monitoring európai partnerségek vezetőjével, Amitis Sedghivel készítettem interjút arról, hogy hogyan is működik a brüsszeli médiabuborék, milyen rétegekben mozognak az információk és az újságírók. Amitis korábban a NATO-tól indult, majd az EurActivon át jutott a BBC Monitoringhoz, amely inkább a klasszikus think-tank oldala a brit közszolgálati adónak. Erről is beszélgetünk, illetve a saját küldetéseink fenntarthatóságáról. Videós podcast, link itt! 

A tanulság a régi

Amíg az EU27-ek nem tudnak egységesen fellépni kifelé, addig ne is számítsunk erős érdekérvényesítő képességre. Sokszor diagnosztizáltam már ezt a hírlevélben, de amíg nincs a páciensnél javulás ebből a pszichoszomatikus önbénításból, addig még párszor szembe fog jönni a tünetegyüttes. A gyógyulás elérhető, csak akarni kellene. Ehhez jogi értelemben ott az immár Friedrich Merz német kancellár által is elviekben támogatott javaslat, hogy a külpolitikában az unió a többségi elvet használja a konszenzus helyett. Politikailag még messzebb vagyunk ettől: nem látni azt a stabil kormányzati időszakot, amikor a tagállamok nagyobb részében hasonló véleményű többség könnyen kialakulhatna, küllők-közt-a-bot kisebbség nélkül főleg nem. De a többség sem lenne elég, hiszen minden ilyen eljárásbeli módosítás egyébként is konszenzust igényelne. 

• Az ukránok feje fölötti egyezkedés nemcsak Kijevnek fáj, igazából Brüsszelnek jelenti a valódi gyomrost. Félreértés ne essék: kevésbé Ursula von der Leyennek, mint a huszonheteknek, tehát az Unió tagállamai élik meg újfent, hogy az USA a fejük felett nyugodtan egyezkedhet arról, hogy mi történik a szomszédunkban. 
  

• Ez volt a brazíliai Belémben zajló ENSZ-klímacsúcs, a COP30 üzenete is, ha geopolitikai szemmel nézzük az eredményt. Az USA távolmaradásával az EU egyedül maradt több pozíciójában, a kínai és fosszilispárti arab országok koalíciója, az oroszokkal és Indiával kiegészülve, sokkal hatékonyabban a maga képére tudta formázni a kimenetelt. 
  

• Tehát Európát az USA nélkül még könnyebben le tudják írni a világ alakuló koalíciói. Mi ezt az EU-ban már most érezzük a bőrünkön, és szépen lassan a pénztárcánkon, vásárlóerőnkön, kereskedelmi alkukban a súlytalanságunk növekedésében mérhetjük. A húsz évnyi Csipkerózsika-álomban kihagyott nehéz döntések árát fizetjük most meg. Az USA vezetése pedig azt gondolja, hogy az EU-ra és a többi szövetségesére nincs szüksége hagyományos értelemben. A történelem fogja eldönteni, hogy igaza volt-e Trump II., a második elnöki ciklus módszereinek, és a nagyhatalmiság klasszikus verziójában vazallusként erősítik-e majd az USA-t az egykori szövetségesek, vagy elszámolta magát és visszaüt az agresszív kapcsolatpolitika.

A Realpolitik valóságához alkalmazkodva újra az E3-ak jönnek elő: a három nagy európai szereplő – Berlin, Párizs és London – igyekszik a béketervet kipofozni. A három vezető és közvetlen környezete képes a gyors és hatékony együttműködésre, ez látszik most is, miközben a huszonhatokat igyekeznek majd magukkal vinni ezen az ösvényen a későbbiekben. Az ütőképes közös uniós fellépés akadálya a túl sok döntéshozatali szint, a 27 különböző politikai valóság és politikai kultúra (ez az észak-dél, kelet-nyugat hatalomkultúráját jelenti). Ezt csak komoly közös mandátummal lehetne feloldani. 

• Merz már beszélt telefonon Trumppal és a hétvégén Genfben is módosítottak a szövegen már ukrán és európai közreműködéssel az amerikaiak. 
  

• Az oroszok a szokásos szemfényvesztő játszmában vannak. A 28 pontot a folyosói pletykák szerint az orosz oldal szivárogtatta ki az Axios nevű oldalnak. 
  

• Az időközben egyértelművé vált, hogy a szöveg maga egy feltehetőleg régebb óta köröztetett orosz javaslat rossz fordítása, amely a tipikus orosz követeléseket szépen felsorolja – kezdve olyan területek átadásával Kijev részéről, amelyeket eddig el sem foglaltak a megszállók –, de még így sem biztos, hogy Putyinék ebbe belemennének, inkább csak kiindulási pontnak tekintik a tárgyalásokhoz. Tehát sikerült visszahozniuk a poszt-Alaszka hangulatból maguknak a tárgyalási mérleget, erősen orosz oldalra billentve, ezzel megint az európaiaknak és Zelenszkijnek feladva a leckét kis lobbizásra.
  

• Ami biztos, hogy eközben újfent nem az orosz energetikai szankciókról van szó, nem a Tomahawk rakéták átadásáról, hanem sikeres időhúzás és a nyugati szövetségesek megosztása történik, amelyek kiválóan szolgálják az orosz érdeket. 
  

• Hogy Marco Rubio,  mint a Trump-rendszer leginkább oroszkritikus szereplője csak későn szállt be a történetbe, több dolgot mutat. Épp bízhatott benne, hogy az E3-ak és Kijev újra aktivizálható lesz, másrészt azzal, hogy a valóban gyenge minőségű fordítás került ki a napvilágra, Witkoffot meszelheti el vele a háttérben, vagyis azt az ingatlanmágnás „Trump-diplomatát”, aki eddig az összes putyini cselnek felülve rendre félrevitte a tárgyalásokat. 
  

• Steve Witkoff régi barátja Trumpnak. De hogy minden szál összeérjen: abban a Faena Hotelban találkoztak Miamiban az orosz delegációval októberben, amely az Access Industries csoporton keresztül Len Blavatnyikhoz tartozik. Ő viszont régi üzlettársa a Witkoff Groupnak, emellett pedig Viktor Vekszelbergnek is, a régóta szankciók alatt álló orosz milliárdosnak. Maga az orosz delegációvezető, Kirill Dimitrijev, az orosz szuverén pénzalap vezetője is csak speciális engedéllyel utazhatott be, hiszen ő is régóta szankcionált személy. Ráadásul már a Mueller-jelentés kapcsolatba hozta őt a Trump I. kampánycsapattal. 

Béke vagy bizonyítvány?

A fenti trumpi tranzakcionalizmuson túl három faktort emelnék ki Nektek a béketerv-csomagból. 

1) Megközelítésében Trump ugyanazokat a jeleket mutatja, mint a gázai megállapodás kapcsán. Emlékezzünk csak vissza: se Izrael, se a Hamász nem volt részese szigorú értelemben az egyezségnek, azt mások írták alá. Azóta se állt fel nagy nemzetközi katonai misszió, az arab országok nem izgulnak a palesztinok miatt jobban. Az IDF a hétvégén gond nélkül kilőtte a Hezbollah második számú vezetőjét Bejrútban. Trump forgatókönyve az oroszokkal való megállapodásról aggasztóan hasonló jeleket mutat a 28 pont alapján.

• A legérzékenyebb kérdések nyitva maradnak, ami például az ukránoknak nyújtandó biztonsági garanciát illeti.
  

• Sürgeti a feleket a határidővel, békemesternek akar inkább feltűnni, mint valódi stabilizátornak, ami a konfliktust tehát nem oldja meg, neki viszont lesz róla papírja, hogy már nem kell vele többet foglalkozni. 

2) A második nagy témakör, amiről mindenki fél beszélni, az az újjáépítésben részt vevők köre és a források kérdése. Az USA elnöke nem akar kimaradni ebből a befektetésből, és valószínűleg nem alaptalanul, tényleg befektetésként szemléli. Ezzel szemben az európaiak költségként tekintenek rá, amely se tényszerűen nem igaz (hiszen sok pénzbeli transzfer hitel volt), és amúgy is arra kéne koncentrálni, hogy az újjáépítés során európai pozíciókat építsenek, amelyek az európai piac számára fontos pontokat köthetnek össze a hidrogéniparban, a ritkaföldfémek vagy éppen a mezőgazdaság területén.

• Nem világos, hogy a befagyasztott orosz pénzek végül hol kötnek ki. Az EU27-ek még decemberben forrást teremtenek belőle Ukrajna számára, biztosítékként használva, vagy ez már késő a trumpi béke miatt, és helyette amerikai nyomásra az újjáépítési befektetésekbe parancsolja be Washington ezt a 140 milliárd eurót, ami végeredményben tehát a befektető vállalatoknak kedvezne. Trump einstandolná azt, amit Európa eddig nem mert. 
  

• Az újjáépítés az, ahol a magyar kormány jelenleg sem Kijev, sem Brüsszel, sem a keleti NATO-tagok jóindulatával nem rendelkezik, és az ország szerepe nem pótolhatatlan, vagyis kihagyható. 

3) Végül a harmadik faktor Volodimir Zelenszkij politikai mozgásterének csökkenése. Az elnöki tanácsadóig, Andrij Jermakig felkúszó korrupciós botrány a belső legitimitását is kikezdte. Ha társadalmi momentum alakul ki a háború befejezésére, akkor a politikai versenytársai Zelenszkijjel vitethetik el az aláírás ómenét. Ez most vagy később is bekövetkezhet, és így Zelenszkij politikai örökségének megítélése múlik azon, hogy egyébként mit is ír majd alá pontosan. 

Valamilyen formában úgy tűnik, hogy bekövetkezhet előbb-utóbb egy amerikai–orosz megegyezés, amelynek mindenképpen csak alfejezete lesz az ukrán hadszíntér befagyasztása. Épp innen nézve érthetjük meg, hogy Trumpnak nem az orosz–ukrán mérkőzésben való győzelem a fontos, hanem az, hogy a kínai–orosz kapcsolat fellazulhasson. Abban bíznak, hogy az orosz elit örömmel löki kicsit távolabb Kínát, ha nincs az Ukrajna elleni háború. Ebben akarja Putyint helyzetbe hozni Trump, csak nem számol az ideológiai vektorral, amely sokkal fontosabb a KGB-ezredes esetében, mint azt a materialista carpe diem ingatlanmágnás el tudja képzelni a szebb napjain. Ezért se tudta megvenni a putyini békét Alaszkában, és ez az akadálya a mostani közeledési kísérletnek is. 

• Az európai országok jó része Trumppal ellentétben tisztán látja a putyini Oroszország jelentette ideológiai felfogást és az abból származó expanzionista-revizionista fenyegetést – mégis hiába hitelezi az ukránok harcát, ezzel sem vívta ki Trump mellett a helyét a tárgyalóasztalnál. A fent részletezett folytonos közös érdekérvényesítés és katonai erőpotenciál szükséges ehhez, különben mint korábban annyiszor, nem az asztalnál leszünk, hanem a menün. 

Forrás: Kieli Világgazdasági Intézet

• Egy tűzszünet vagy ideiglenes béke Európát többszörösen új kihívás elé állítja majd. Az ukrán–EU közeledés tovább élezi majd a bővítés körüli belső intézményi reform kérdéseit. Felmerül majd, hogy ha nem koncentráltan az ukrán fronton kell védekezni az oroszok ellen, akkor az erőforrásokat hogyan osszák el a keleti végeken (drónfal vs. hibrid hadviselés vs. konvencionális elrettentés). Ez komolyabb vitákhoz vezethet az oroszoknak jobban kitett északi és keleti tagállamok, ill. a déliek közt, ahogy az már a NATO 5%-os kiadási célja körül kijött a spanyolokkal, akik nem akarnak ennyit védelemre költeni. Itt abszolút döntő lehet, hogy Németország végül merre billen.

Billenés, billentés

Ha pedig valaki régóta egy kerítésen gubbaszt, akkor bizony előbb-utóbb valamelyik irányba szívesen leugrik róla. Így lesz az orosz befolyásolási célpontok kiválasztásakor is. Egységnyi energia az ún. kerítésen ülőknél térül meg a legjobban (hiszen az oroszpártiakat már nem kell megtéríteni, az esküdt ellenségeket pedig nem lehet). Így nem mindegy, hogy mely országok tűnnek majd a Kreml radarján a következő években az optimális célpontnak. 

• Hogy a háború alatt is mennyit dolgoztak ezen, azt a friss brit ítélet mutatja, amelyben Nigel Farage egy korábbi európai parlamenti képviselőjét (MEP), Nathan Gillt tíz és fél évre ítélték azért, mert pénzt fogadott el oroszpárti beszédekért és műsorokban való szereplésért. (Itt egy pillanatra érdemes elgondolkodni, hogy a magyar közéletben hány száz év ítéletnyi potenciál van, ha így működnének a magyar hatóságok…) A nyomozás során két további párttársáról is felmerült, hogy szintén pénzt kaptak különböző orosz oligarchákon keresztül az orosz háborús propaganda támogatására. 
  

• Elon Musk a maga módján tett a héten a transzparenciáért. A „részletek a fiókról” funkció bevezetésével az X-en hirtelen nyilvános lett, hogy mikor és hol jegyezték be a felhasználót. Ekkor derült ki, hogy a MAGA-mozgalom jó pár híres fiókja bizony kelet-európai (orosz), vagy éppen egy Ivanka Trump-féle hírcsatorna nigériai bejegyzésű, tehát több népszerű radikáljobber csatorna kifejezetten külföldi alapításúnak tűnik. Erre rögtön ráugrott a demokrata média és azok, akik erről már korábban mertek állításokat tenni. A lényeg, hogy a külföldi befolyásolásról a lepel egy kis sarka felkunkorodott. 
  

• Levezetésnek pedig álljon itt egy FBI-os történet arról, hogyan kaptak el négy év alatt egy észak-koreai hekkert, aki annak idején egy amerikai kórházat támadott zsarolóvírussal.

Ahol még a MAGA is megáll

Magyar kapcsolataik miatt ismert amerikai szereplők keveredtek további konfliktusba. Mondhatjuk, hogy kisebb ideológiai belháborút keltett a MAGA-táboron belül, hogy Tucker Carlson jobbos médiaszemélyiség meginterjúvolta podcastjában a holokauszttagadó, antiszemita Nick Fuentest. A műsorban egyebek mellett élesen bírálták Izraelt, illetve az Izraelt támogató amerikai keresztényeket. 

• Olaj volt a tűzre, hogy Kevin Roberts, a Heritage Alapítvány elnöke nyilvánosan megvédte Carlsont.
  

• Ben Shapiro jobboldali médiaszemélyiség Carlsont a nácizmus normalizálásával vádolta. 
  

• A veterán jobboldali háttérember, a Project 2025 egyik szerzője, Stephen Moore pedig elhagyta a Heritage Alapítványt, míg az alapítvány további tagjai, köztük Robert Rector és Amy Swearer egy belső tanácskozáson lemondásra szólították fel Roberts-t.

Pár pontban a folytatásos történeteinkről

• A csádi magyar misszió előkészítő szerződéseinek közérdekű nyilvánosságra hozása ügyében a bíróság újfent Szijjártónak kedvező döntést hozott, jogilag nehezen védhető érvek mellett. A Financial Timesnak is feltűnt a 4iG sikerszériája, cikket érdemelt vele. Itt pedig a Policy Solutions kutatása a háborús veszélyérzettel kapcsolatos magyar lanyhulásról. 
  

• Nicolas Sarkozy könyvet ír mind a 11 napjáról, amelyet börtönben töltött. Jair Bolsonaro ezzel szemben a házi őrizetben sem bírta jól, mert megpróbálta a lábperecét leszerelni, amit szökési kísérletként kezelnek a hatóságok. 
  

• Vučićnak pedig kinézhet egy későbbi durva eljárás, ha bebizonyosodna, hogy közreműködött a szarajevói mészárlásban, ahol pénzért árusították a mesterlövész lehetőséget külföldieknek. 
  

• Marjorie Taylor Greene, aki az Epstein-dosszié nyilvánosságával kapcsolatban pálcát tört Trump fölött a múlt héten, bejelentette, hogy januárban visszavonul a kongresszusi helyéről. Az egyik legnagyobb Trump-szurkoló pálfordulása ezzel beteljesedik. A DOGE nevű, korábban Muskhoz kötődő kormányzati hatékonysági szervet megszüntetik 8 hónappal tervezett dátuma előtt. Sic transit gloria mundi.
  

• A COP30-ról a következő Birodalomban fogunk beszélgetni Pap Szilárddal! Ezen sem vett részt az USA, ahogy a G20-at is kihagyták. Ezzel szemben Szaúd-Arábiát stratégiai szövetségesnek nyilvánították és rögtön meg is állapodtak az F–35-ösök eladásáról, amitől Izrael most mély lélegzetet vesz. 

Végül, ha már pénteken végeztetek a Buy Nothing Day-jel, vagyis a „ne vásárolj semmit 24 órán keresztül” mozgalom akciójával, akkor ajánlom korábbi podcastvendégem, Sonnevend Juli javaslatára a következő cikket, amely a 40 körül bekövetkező, fejben lezajló Marie Kondo-effektusról szól, vagyis hogy miért leszünk egyenesebbek és őszintébbek, ha csak a természeten múlik, 40 után. 

Sziasztok!

Botond