top of page
Orbán, az empatikus edző
Összecsődült az újjobboldali világ az amerikai konzervatív konferencia-franchise budapesti állomására e hét csütörtökén és péntekén. Igaz, a pár nappal korábban megtartott lengyel CPAC-kel ellentétben Budapestre nem érkezett amerikai kormányzati szereplő. De európa számos vezető politikusa itt volt a Néppárttól jobbra álló pártok soraiból. Orbán Viktor a megnyitón elmondott beszédében már utalgatott is a három párt egyesítésének szükségességére. Igaz, Georgia Meloni és Marine

Ittzés Ambrus
2025. máj. 30.2 perc olvasás
Hogyan lehet Tisza kétharmad?
A Partizán Vétó című műsorában szereplő 54 kerület - melyet a díszletben lévő térképen kék színnel jelölünk - mutatja meg a Tisza számára minimálisan szükséges, de nem elégséges egyéni győzelmeket egy Fidesszel szembeni kormányváltás eléréséhez. Az utóbbi időben azonban olyan közvélemény-kutatások láttak napvilágot, amelyben Magyar Péter már a kétharmados győzelem elérését vizionálja. Az országgyűlési választás azonban nem az országosan leadott szavazat-arányokon fog eldőlni,

Kovalcsik Tamás
2025. máj. 28.4 perc olvasás
Chilling, de nem úgy | Heti Feledy
Sziasztok! A múlt hetemet végig Budapesten töltöttem, nem jöttem el vidámabban, az biztos. A Partizán 69 órányi adást készített, részben a Kossuth térről is, ebből szerintem még hetekig csemegézhetünk, és néhány remek külpolitikai beszélgetés is lezajlott, érdemes falatozni! A hírlevél első felében ránézünk a jogállamisággal kapcsolatos egyes fejleményekre – egyébként erről fogunk részletesebben beszélni a Birodalom V. adásában szerda este –, míg a hírlevél második felében ké

Feledy Botond
2025. máj. 28.6 perc olvasás
Hogyan hatott a települések jövedelmi helyzetére a 2022-2023-as inflációs nyomás?
Közhely, hogy szerte a világon, de Magyarországon különösen elég magas a gazdasági szavazás aránya, hiszen szinte mindig akkor történt jelentős változás a politikai pártok támogatottságában, amikor gazdasági visszaesés vagy reálbér-csökkenés volt. A 2022-es országgyűlési választást követően ismét beköszöntött egy ilyen időszak. A következő ábra látványosan szemlélteti az árak növekedésének és a reálkeresetek csökkenésének időbeli együtt mozgását. A szürkével kiemelt rész a 20

Kovalcsik Tamás
2025. máj. 22.4 perc olvasás
Poszt-Tihany, pre-béke | Heti Feledy
Sziasztok! Egy háromórás megaadásban (8. óra 36. perctől) veséztük ki Nektek nagyobbrészt a román elnökválasztást, de egy blokk jutott a lengyel első fordulóra is. Ez pedig a rövid, vágott verzió. Romániában érdekes lesz, hogy a két rendszerellenes jelöltből a vesztes támogatóiért, a Simion-szavazókért milyen verseny indul be. Ez lehet a pártján belüli törésvonalak mentén új belső kihívó, különösen, hogy Simion elvileg hétfő reggel a reptéren volt már. Előfordulhat, hogy egy

Feledy Botond
2025. máj. 21.7 perc olvasás
Békevédők hétvégéje | Heti Feledy
Sziasztok! Ugye Ti is meglepődtök, hogy még mindig feljebb lehet kapcsolni a hírcentrifugát? A múlt heti hírlevél óta visszavonult Gyurcsány Ferenc, de hallottunk több verziót az őszödi beszédre, megválasztották az új pápát és jó pár deal a horizontra került Trump körül. Engedjünk magunkra néhányat a kedvező geopolitikai fordulatokból, használjuk ki ezt a kivételes hetet! 🙂 Békefuvallat A jó hírekkel kezdve: egyrészt Kína és az USA megegyezett az őrült vámtételek 90 napos fe

Feledy Botond
2025. máj. 14.7 perc olvasás
Mennyire pörög a magyar belpolitika?
Hát annyira, hogy néha a Vétó sem tud lépést tartani az új fejleményekkel. Hiába követjük minden héten egészen a szerda délelőtti forgatásig az aktualitásokat, ha ezután robban egy nagy hír, akkor nincs mit tenni, kell várni még egy hetet, amíg Bálint és Kamilla beszélhet róla. Ez a hét sajnos éppen ilyen volt, rég volt ilyen sűrű nap, mint most csütörtökön, Magyar Péter “új őszödi beszéd”-nek nevezett hangfelvételével indult a reggel, majd jött Gyurcsány Ferenc lemondása, vé
Nagy Soma
2025. máj. 10.2 perc olvasás
A román elnökválasztás első fordulója földrajzos szemmel
A rendszerellenes jelöltek győzelme a román elnökválasztás megismételt első fordulóján A mostanában pozitív gazdasági kontextusban sokat emlegetett “bezzeg” Romániában vasárnap tartották meg az elnökválasztás első fordulójának megismételt változatát, amelyre azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette a 2024 novemberében tartott eredeti első fordulót. Călin Georgescu első helyen befutott jelölt körüli szabálytalanságokra hivatkoztak, miután az erősen szélsősé

Kovalcsik Tamás
2025. máj. 9.6 perc olvasás
Nem Merz-ték megválasztani | Heti Feledy
Sziasztok! 2024-et a választások évének hívtuk, mivel többek közt India, mint legnépesebb demokrácia, az USA, illetve egész Európa (EP-választások) az urnákhoz járult. A trend az volt, hogy sok esetben a poszt-covid gazdasági kihívások miatt a hatalmon lévő pártokat dobták ki a szavazók. Idén eddig úgy tűnik, hogy kileng a szavazói inga: van, ahol a világban uralkodó káosz miatt a stabilitás iránti igény növekedett és nem akartak kormányt váltani, máshol pedig protesthullám s

Feledy Botond
2025. máj. 7.6 perc olvasás
Rokonok és renegátok | Heti Feledy
Sziasztok! Szombaton Rómában tanúi lehettünk annak a furcsa, de nagyon is 21. századi pillanatnak, hogy a multilateralizmus a pápa koporsója körül kapta meg utolsó esélyét. Ezért aztán ilyen fotók születhettek: Trump és Zelenszkij tárgyal a Szent Péter-bazilikában. Forrás: Trump/TruthSocial Hogy a geopolitikai csúcs temetési szertartáson összehúzott székeket jelent, azt mutatja, hogy mennyire ki voltak éhezve az európai vezetők Trump jelenlétére. Az amerikai elnök még beiktat

Feledy Botond
2025. ápr. 30.6 perc olvasás
Egy körzet, amit csak elveszíteni lehet
A 2018-as országgyűlési választás ellenzéki jelszava a taktikai szavazás volt: mindenki szavazzon listán a kedvenc pártjára, de egyéniben szavazzon a legesélyesebb ellenzéki jelöltre, hogy ne aprózódjanak szét az ellenzéki szavazatok. A taktika országos szinten nem működött. Budapesten kívül csak három körzetet tudott nyerni az ellenzék, a választás után pedig elindult a közeledési folyamat az ellenzéki pártok között, ami a 2022-es közös listában csúcsosodott ki. A három győz

Ittzés Ambrus
2025. ápr. 28.2 perc olvasás
Az vagy, akivel körbeveszed magad | Heti Feledy
Sziasztok! Egyszer megkaptam azt a kérdést egy mélyebb beszélgetésben, hogy egyébként tudom-e, milyen napon szeretnék meghalni? Vagy legalább hogy melyik évszakban? Bevallom, ezen pont még nem gondolkodtam, viszont Ferenc pápa húsvét hétfői halála egészen szimbolikus. A feltámadás hajnala után 24 órával. Vasárnap még fogadta a hét éve kikeresztelkedett, integralista-keresztény J.D. Vance alelnököt a pápa – a találkozóról már őt aggasztó állapotban mutató videók láttak napvilá

Feledy Botond
2025. ápr. 23.7 perc olvasás
Ha nem megy ésszel…
Immár hónapok óta tart a Fidesz kommunikációs kapkodása, már az is kezd nehezen követhetővé válni, hogy melyik kampányuk fut még, hogy éppen mivel próbálnak fogást találni Magyar Péteren. A tél elmúltával a “Jó hír!” kampány nyom nélkül felszívódott, az amerikai védővámok bejelentésével pedig a Trump elnökségébe vetett remények is elillanni látszanak. Mintha a tavaszi nagytakarítást is félbehagyta volna a Fidesz, a miniszterelnök ígéretével szemben húsvétra nem sikerült leszá
Nagy Soma
2025. ápr. 19.2 perc olvasás
Torkolattűzben fürödve | Heti Feledy
Sziasztok! Steve Bannon, Trump egyik fő ideológusa fogalmazott úgy, hogy a MAGA-politika a torkolattűz sebességgel fog kommunikálni. Azt nyugodtan megállapíthatjuk, hogy sikerült. A 24 órás hírciklus is túl hosszú, hogy lefedje egy-egy vámintézkedés élettartamát. Sok vita alakult arról a szakértői közösségen belül is, hogy ez mind vajon egy nagy terv része-e, vagy más módon taktikázás. A hírlevél írója a múlt hét végére újra elővette Occam borotváját (ez a „mindent a lehető l

Feledy Botond
2025. ápr. 16.7 perc olvasás
❌ Személyes ügyek
Már több mint egy éve annak, hogy a politikusok magánéleti küzdelmei, válságai és konfliktusai addig ismeretlen mélységben tárultak a szemünk elé. Magyar Péter nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, amiről akkor még nem tudtuk, hogy csak az első a személyét övező titokban készült hangfelvételek között. Nem egyszerűen csak betekintést nyertünk egy végleg megromlott, egyes hírek szerint bántalmazó házasság sötét titkaiba, amire soha nem vágytunk, de azt is megérthettük, hogy

Endrey Mátyás
2025. ápr. 12.2 perc olvasás
Lelepleztük, hogyan kerüli meg egy izraeli üzletember a kaszinó-monopóliumot
Felhős, hűvös csütörtöki nap volt 2024. szeptember 12-e, de ez nem rontotta el annak a 300 vendégnek a kedvét, akik egy „királyi kerti partira” kaptak meghívást a Tiborcz-féle BOTANIQUE Turai Kastélyba. A résztvevőknek egy teniszbajnokságot is rendeztek, ahol a győztes két jegyet nyerhetett a Roland Garrosra. A meghívottak már előző este egy gálavacsorán szórakoztak a Magyar Nemzeti Galériában, ahol összesen 88 888 eurót (körülbelül 36 millió forint) sorsoltak ki három szere

Kálmán Attila
2025. ápr. 9.8 perc olvasás
A forradalom már tálalja gyermekeit | Heti Feledy
Orvosokat küldenek el, akiknek kutatásai évtizedes elismertségűek. Az egyetemeken politikai alapokon dől el a finanszírozás. A közigazgatásban és a pártban csak a hűség számít, a többieket kidobják. Az értelmiség egy része ellenség lett. Aki nincs velem, az ellenem – ez a hozzáállás érezhető mindenütt. Így foglalta össze egy aggódó kínai kollégája a New York Times publicistájának, Thomas L. Friedmannak a félelmeit, miután a trumpi USA-ban a maói kulturális forradalom jeleit v

Feledy Botond
2025. ápr. 9.7 perc olvasás
❌ Miért mondanak le polgármesterek Pápától Orosházáig?
Nem lehet azt mondani, hogy Orosházáról különösebben jó hírek érték volna el az országos nyilvánosságot az elmúlt években: a kórházigazgatót felmentették, miután kiderült, hogy magánklinikát üzemeltet a városban, de azóta is bőven akadnak gondok az intézménnyel, harmadára csökkent a nagy múltú üveggyár dolgozóinak száma, és ideiglenesen bezárt a fürdő nagy része is. Extra tartalmakért kövesd a Vétót Facebookon és Instagramon is! Nem minden fér bele a heti adásunkba. Ha elmely

Ittzés Ambrus
2025. ápr. 7.3 perc olvasás
A tény elszáll, az írás megmarad | Heti Feledy
Sziasztok! A szerda reggeli hírlevélfogyasztók egyik szemüket biztosan e szövegen, a másikat viszont Donald Trump „Liberation Day” névre keresztelt vámtarifa-kihirdető pszichodráma-eseményén tartják. Az amerikai elnök mindent belengetett: szombatig a piac megtalálta azokat a híreket, hogy mégsem lesz annyira sok tarifa, szektorspecifikusan haladnak majd; mire egy oknyomozás a hétvégén kihozta, hogy Trump külön kérte a tanácsadóit, a kabinettagokat, hogy kemények legyenek. A „

Feledy Botond
2025. ápr. 2.8 perc olvasás
❌ Egy év alatt még minden borulhat - de fog is?
Csak kapkodja a fejét az ember, annyi minden történik a politikában. És a kül- még hagyján, bár talán soha nem tapasztalt érdeklődés övezi azt is, elég csak a Trump-Zelenszikj találkozóra (hol van az már?!) gondolnunk. (Apropó külpolitika, ha elvesztetted a fonalat a vámháborúk és béketárgyalások örvényében, reményt nyújthat a keretes írás.) Szóval a külpolitika hagyján, na de a bel-! A szerdán felvett új Vétó adásban még fel is merült Orbán Viktor posztmodern zebrái kapcsán,

Ittzés Ambrus
2025. márc. 29.2 perc olvasás
Posztjogállami hacaCÁRék | Heti Feledy
Sziasztok!👑 Annak a generációnak a tagja vagyok, amely még két teljes tanéven keresztül szinte csak az ókori Róma történetét tanulta a közoktatásban, majd a jogi egyetemen is kaptam belőle még egy jó adagot. Emlékszünk arra, hogy három nagy szakaszra lehetett bontani a rómaiak politikatörténetét? A királyság, majd a köztársaság és végül a császárság. Nincs új a nap alatt. Az emberek a mások feletti hatalomgyakorláshoz részben intézményeket használnak a mai napig, részben ped

Feledy Botond
2025. márc. 26.8 perc olvasás
❌ Ezért kell a Fidesznek egy népszavazás minden ciklusra
2016 szédületes év volt a magyar politikában. A nyilvánosságot szinte teljesen leuralta a kormány kvótanépszavazása. Kék plakátok, nyomasztó reklámspotok, félelem és reszketés. Tudta? Az MKKP megcsinálta a magyar politika második legjobb kampánydalát (a legjobb kampánydalról ld. múlt heti adásunkat). Az nem volt kérdéses, hogy a népszavazáson a nemek (vagyis a Fidesz álláspontja) fognak többségbe kerülni, amiatt lehetett izgulni esetleg, hogy elég magas lesz-e a részvétel az

Ittzés Ambrus
2025. márc. 22.2 perc olvasás
Európai poloskák vs orosz fülbemászók | Heti Feledy
Az elmúlt hetekben rengeteget foglalkozott a hírlevél az amerikai–európai kapcsolatok átalakulásával, az ukrán hadszínteret befolyásoló nemzetközi fejleményekkel. Most szeretnék Közép-Európával kezdeni, mert március 15-e alkalmából valahogy azon töprengtem, hogy a régióban picit hasonló “kihez legyek hűséges” külpolitikai dilemma okoz immár masszív, és sok országra jellemző társadalmi törésvonalat. A jobb- és baloldali 20. századi patkófelosztást mostanra az EU-párti, ukránba

Feledy Botond
2025. márc. 19.8 perc olvasás
Megmondtuk félszázszor
Tegnap Vida Kamilla már huszonharmadszor köszöntötte műsorvezetőként a Vétó nézőit (Szia Bálint – Szia Kamilla!), én tizenkettedszer dolgozhattam a műsoron szerkesztőként, Ruff Bálint pedig már ötvenedik alkalommal jelent meg állandó szakértőként, hogy ne csak értelmezzük a politikát, de igyekezzünk a magunk eszközeivel változtatni is rajta. Azzal nem lehet vádolni a Vétót, hogy hurráoptimista, habkönnyű ünnepi műsorral készült volna a jeles alkalomra: megpróbáltunk magáról a

Endrey Mátyás
2025. márc. 15.1 perc olvasás
bottom of page


